Az Országos Serdülő Bajnokság Ceglédet érintő csoportjának 8. fordulójában szombaton Kecskeméten lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák. A ceglédi csapat az idei szezonjuk eddigi legjobb védekezését bemutatva kiütéses győzelmet aratott a házigazdák felett, tovább biztosítva helyüket az élcsapatok között. Spolmin Roberta edző értékelése:

 – A tabella állása alapján nyerni mentünk Kecskemétre. Ez sikerült is, méghozzá jó játékkal tudtuk elérni. A mérkőzésnek mind az ötven percét komolyan vették a lányok. Jól védekeztek, sok labdát tudtunk szerezni, ráadásul a kapusaink is végig jó teljesítményt nyújtottak. Támadásban jóval kevesebb hibával játszottunk, mint az előző fordulóban, és voltak szép megoldásaink. Mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, amivel éltek is a lányok: az első perctől kezdve a lefújásig mindenki hajtott, amíg a pályán volt, és egy percre sem álltunk meg. Összességében gratulálok a lányoknak a győzelemhez!

Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE – Ceglédi Kék Cápák 3 – 29 ( 1 – 13 )

Kecskemét 50 néző, vezette Bálint, Gallina 

Cegléd: Kopcsa Karolina, Hornyik Orsolya (kapusok), Takács Viktória 7/1, Mód Klaudia 6 ,Petrovics Fruzsina 4/1, Veres Anna 3, Kovács Alíz 3, Fehér Natália 3/2, Varga Nóra 1, Peszeki Laura 1, Simon Anna 1, Farkas Fruzsina, Balogh Adrienn

Hétméteres 3/1, ill. 5/4

Kiállítás 10, ill. 0 perc

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét