Cegléden került megrendezésre a leány kézilabda Országos Gyermekbajnokság U11 régiós felsőházának utolsó fordulója. A Cápa gyerekek a tabella első és második helyezett csapatával, a Szigetszentmiklóssal és a Gyömrővel mérkőztek meg. Pudics Zsolt edző értékelése:

– Remekül küzdöttek a lányok, de amit a Gyömrő elleni meccs első félidejében produkáltunk, azt nem engedheti meg magának egyetlen felsőházi csapat sem. Az edzéseken nyújtott kiváló teljesítményeknek nyoma sem volt, teljesen leblokkolt mindenki. A szünetben szerencsére sikerült rendet tenni a fejekben és a második félidei játékunk feledtette a kínos perceket. Ezután a Szigetszentmiklós ellen már csak egy-egy hullám törte meg a játékunkat. A három értékelhető félidőben több kecsegtető momentumunk is volt, ami azt mutatja, hogy érdemes dolgoznunk. Sok sikert kívánunk mai ellenfeleinknek az országos elődöntőben, mi pedig a „Régióbajnoka” címért versenyezhetünk a továbbiakban. 

Eredmények:

Ceglédi Kék Cápák – Gyömrő VSK 15 – 29 ( 3 – 17 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Kökény Hanna 8/1, Takó Emese 3, Pető Luca 2, Imregi Boglárka 1/1, Pintér Zsófia 1, Pokorny Szintia, Kádár Kata, Csombai Mirella, Omelka P. Kíra, Kelemen Réka, Orlov Katinka

Ceglédi Kék Cápák – Szigetszentmiklós NKSE 13 – 27 ( 5 – 15 )

Ceglédi gólok: Kökény Hanna 5, Takó Emese 5, Omelka P. Kíra 1/1, Kelemen Réka 1, Pintér Zsófia 1

-pézsé-

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét