Kezdőlap Kézilabda utánpótlás

Kézilabda utánpótlás

Igazi próbatétel volt az elmúlt hétvége a Ceglédi Kék Cápák Sportegyesület számára, hiszen hat korosztály csapata kilenc mérkőzést játszott idegenben. A felnőttek Pázmándon léptek pályára, ahol sok hibával játszva kaptak ki. Az ifi csapat szintén Pázmándra utazott és végig vezetve nyert . Az eddig még pontot sem veszítő serdülők is Pázmándon játszottak, ahol meglepetés vereséget szenvedtek. Az...
A III. osztályú leány serdülő kézilabda bajnokság 13. fordulójának hétközi mérkőzésén a 3. helyezett Szigetszentmiklóst fogadta a listavezető Ceglédi Kék Cápák korosztályos csapata. A Cegléd nyert, megerősítve ezzel első helyét és hat pontra növelve a két gárda közötti különbséget. Ceglédi Kék Cápák – Szigetszentmiklós NKSE 29 – 27 ( 17 – 10 )
A Ceglédi Kék Cápák kézilabda csapatai közül öt korosztály is bajnoki mérkőzést játszott az elmúlt héten. Az NB II-ben versenyző felnőttek Érden nyertek, míg ugyanott kikaptak az ifisták, a serdülők Simontornyán is megőrizték őszi veretlenségüket, az U14 mindkét meccsét behúzta Jászberényben, az U12 pedig kikapott a Plertől, majd legyőzték a házigazda Kunszentmiklóst. Felnőtt mérkőzés
A női kézilabda NB II.  8. fordulójában Budapesten az ÓKSI otthonában lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. A sok hibával játszó Cegléd nyerni tudott a szombat délelőtti mérkőzésen és remélhetőleg újra elindulnak felfelé. Az utánpótlás csapatok közül most csak a serdülők győzedelmeskedtek. Ők Érden egy 40-11-es győzelemmel hangolódtak a szerdai hazai Kecskemét elleni rangadóra, amikor...
Az NB II.-es női kézilabda bajnokság 7. fordulójában a felnőttek mellett az ifi és a serdülő csapatok léptek pályára. Mindhárom találkozónak a Gál József Sportcsarnok adott otthont és mindegyik meccs küzdelmes félidőket hozott. Szerdán a serdülők a Dunaújvárosi KKA-t fogadták és győzték le, megőrizve eddigi száz százalékos teljesítményüket. Vasárnap az ifisták az Abonnyal mérkőztek meg. A döntetlennel...
A Ceglédi Kék Cápák Se öt korosztálya hét bajnoki mérkőzést játszott a héten. Mindegyik Cápa csapat nyerni tudott, így az egyesület fennállása óta először fordult elő, hogy egy „meccs dömpinges” fordulót száz százalékos teljesítménnyel zárjanak. A felnőttek a Kecskemétet, az ifisták Szolnokot, a serdülők Lajosmizsét, az U14 Nagykátát és Jászberényt, az U12 pedig Kókát és Tápiószentmártont győzte...
A múlt héten a  Ceglédi Kék Cápák serdülő csapata Gyöngyösön nyert újabb bajnoki mérkőzést, a felnőttek pedig több hiányzóval és az edzőjük nélkül egy meglehetősen dekoncentrált játék mellett Szigetszentmiklóson begyűjtötték idei második vereségüket. Felnőtt mérkőzés: Szigetszentmiklós NKSE – Ceglédi Kék Cápák 29 – 21 ( 12 – 6 ) Szigetszentmiklós 100...
Kiváló hetet zártak a Ceglédi Kék Cápák korosztályai. Az elmúlt fordulóban a felnőttek mellett az ifi, a serdülő, az U14 és az U12 bajnokságban is nyerni tudtak a Cápák, összességében hét mérkőzésből ötször hagyták el győztesen a pályát. Felnőtt mérkőzés: Ceglédi Kék Cápák – Gárdony-Pázmánd NKK U22  29 – 23 ( 14 –...
A múlt héten egyik korosztályban sem volt bajnoki forduló, de egy előrehozott  mérkőzésre az ifisták Dunavarsányba utaztak. Három gólos Cápa előnynél Kökény Hanna boka sérülést szenvedett a második félidőben, miután  a Cegléd játéka szétesett és kikapott a csapat. Dunavarsányi TE – Ceglédi Kék Cápák 37 – 32 ( 14 – 17 )
Öt év után, az idei tanévtől már nem edzhetnek a Ceglédi Kék Cápák U9, U10 és U12 korosztályban versenyző gyerekek a Várkonyi Iskola tornatermében. Bögös István igazgató három nappal az iskola kezdés előtt közölte a hírt, hogy az eddig a Mezgázban edző  CEKK csapatai igényt tartanak a Rákóczi úti terem használatára és...

Támogatóink