Leány Serdülő

Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák három utánpótlás csapata öt bajnoki mérkőzést játszott, melyből kettőn 30 góllal tudtak nyerni. A serdülők a Vecsés-Sülysáp vendégeként, az U12 csapat pedig a Túrkeve ellen szintén idegenben győzött ekkora különbséggel. A hét másik három találkozóján nem sikerült pontot szerezni. Eredmények: Serdülő mérkőzés
A női kézilabda NB II. 7. fordulójában az Elek Gyula Arénában az FTC U22 vendégeként lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, akiknek mindenképpen pontot kellett szerezni, hogy a Fradi ne tudja beelőzni a bajnoki tabellán. A Cegléd nagyot küzdött, de rengeteg ziccert hibázott, így a házigazdák az első játékrész végétől folyamatosan növelni tudták az előnyüket...
A Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi, serdülő, U14 és U12 csapatai is bajnoki mérkőzéseket játszottak és mind az öt korosztályban nyerni tudtak. A felnőtt csapat Abonyban fogadta a XVI. Ker. együttesét. A Cápák a második félidőben tudták bebiztosítani a győzelmet és nagyon fontos két pontot szereztek. Az ifisták is a XVI.Ker-t fogadták, ahol...
Serdülő csapatunk hétközi bajnoki mérkőzést játszott az Érd otthonában. A ceglédi lányok szinte végig uralva a mérkőzést tudtak nyerni és nagyon értékes pontokat hoztak el az Érd Arénából. Érd – Ceglédi Kék Cápák 31 – 33 ( 14 – 16 ) Érd Aréna 50 néző, vezette Orosz, Palkó
Az NB II. 4. fordulójában játszotta az idei szezon első hazai mérkőzését Abonyban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, ahol a rengeteg hibával játszó Cegléd kikapott a Csepeltől. Az Ifi csapat tovább menetel, az Abonyban vendégeskedő Tököl sem tudott pontot csenni az eddig hibátlan Cápáktól. A serdülők is a Tököl ellen tudtak nyerni, az U14 csapat Vecsésen...
A női kézilabda NB II 3. forddulójában Budapesten az Óksi otthonában lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. Három utánpótlás csapat is idegenben játszott. Az ifisták a KSA Budapest, a serdülők az ÓKSI pályáján vendégeskedtek, az U14 pedig Gyálon játszott két meccset. A felnőttek egy gyengébb első félidő után szó szerint megküzdöttek a győzelemért a 11...
A női kézilabda NB II. második fordulójában Inárcson lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata. A sok hibával játszó felnőttek vereséget szenvedtek, a két kezdő játékosa nélkül felálló ifisták az utolsó másodpercben szerzett góllal nyertek, a serdülők pedig fájó és nem várt vereséget szenvedtek. Eredmények: Felnőtt mérkőzés:
Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák három korosztálya kezdte meg a 2022-2023 évi bajnoki sorozatát. A felnőttek az RKSK otthonában vereséget szenvedtek, az ifisták a Dunavarsány ellen, a serdülők pedig az RKSK ellen idegenben nyerni tudtak. Eredmények: Felnőtt mérkőzés Rákosmenti KSK – Ceglédi Kék Cápák 30 –...
A Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata is megkezdi a bajnoki pontvadászatot ezen a hétvégén. A 2022-23-as szezon nem titkolt célja az éremszerzés mindhárom korosztály számára. A 25. évadot kezdő felnőttekhez hét fős erősítés érkezett és nem távozott senki a tavalyi keretből. Hazatért Vácról Imregi Blanka, szülés után újra hadrendbe állt Csábi Zsuzsanna, Kecskemétről Nagy...
A szezon utolsó fordulójában idegenben lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák három korosztályának csapata. A felnőttek a Pénzügyőr otthonába Budapestre utaztak. A Cápák szerettek volna a múltheti győzelmükhöz hasonló bravúrt elérni, ami 53 percig sikerült is, de a végjátékra már nem maradt energia és az akkor hét könnyen kapott gól vereséget hozott. Az ifisták és a serdülők...

Támogatóink