NB II Női

A Ceglédi Kék Cápák öt korosztálya lépett pályára bajnoki mérkőzéseken az elmúlt héten. A felnőttek ezúttal Kecskeméten nyertek sok gólt szerezve, az ifisták Szolnokon diadalmaskodtak, a serdülők Tiszakécskén szereztek két könnyed pontot, az U12-es csapat a BVSC csarnokban futott bele egy nem várt vereségbe, az U9-es gyerekek pedig Dunaharasztiban játszottak két meccset. Eredmények:
Az  elmúlt héten a felnőtt, az ifi és a serdülő Cápák itthon léptek pályára bajnoki mérkőzéseken.  Elképesztő gól mennyisséggel zárultak a meccsek, összesen 212 találat született a három találkozón. A felnőtt csapatnak 40 gólra volt szüksége a Szigetszentmiklós legyőzésére, az ifistáknak pedig nem volt elég a 38 találat a győzelemhez. Mindkét mérkőzésen keményen küzdöttek a lányok, ami...
Igazi próbatétel volt az elmúlt hétvége a Ceglédi Kék Cápák Sportegyesület számára, hiszen hat korosztály csapata kilenc mérkőzést játszott idegenben. A felnőttek Pázmándon léptek pályára, ahol sok hibával játszva kaptak ki. Az ifi csapat szintén Pázmándra utazott és végig vezetve nyert . Az eddig még pontot sem veszítő serdülők is Pázmándon játszottak, ahol meglepetés vereséget szenvedtek. Az...
Az NB II 13. fordulójában vasárnap a felnőtt és az ifi bajnokság listavezetője az Euronovex USE látogatott Ceglédre. Az ifista Cápák komoly bravúrt értek el az eddig még pontot sem veszítő vendégekkel szemben és csak néhány másodpercen múlt a döntetlen kiharcolása. A felnőttek jól kezdték a meccset és a végjáték is az övék volt. Az első negyedórát...
A női kézilabda NB II őszi záró fordulójában a Vecsési SE-t  fogadta vasárnap este a Gál József Sportcsarnokban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata. Két igencsak izgalmasra sikeredett mérkőzést láthattak a kilátogató nézők. Először az ifisták játszottak és a végig fej-fej melletti eredmény után a Cápáknak sikerült  egy góllal nyerniük. A felnőttek két ellentétes félidőt produkáltak.  Az...
A Ceglédi Kék Cápák kézilabda csapatai közül öt korosztály is bajnoki mérkőzést játszott az elmúlt héten. Az NB II-ben versenyző felnőttek Érden nyertek, míg ugyanott kikaptak az ifisták, a serdülők Simontornyán is megőrizték őszi veretlenségüket, az U14 mindkét meccsét behúzta Jászberényben, az U12 pedig kikapott a Plertől, majd legyőzték a házigazda Kunszentmiklóst. Felnőtt mérkőzés
Mindkét vasárnap játszó Cápa korosztály vereséget szenvedett a női kézilabda NB II 9. fordulójában.  A vendég Inárcs-Örkény az ifi és a felnőtt két pontot is elvitte a Gál József Sportcsarnokból. A házigazda Cegléd mindkét mérkőzésen több gólos vendég előny után próbált felzárkózni, rengeteg ziccert maradt ki és a ma gyengébb védekezéseknek köszönhetően sok gólos meccsen veszítettek.
A női kézilabda NB II.  8. fordulójában Budapesten az ÓKSI otthonában lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. A sok hibával játszó Cegléd nyerni tudott a szombat délelőtti mérkőzésen és remélhetőleg újra elindulnak felfelé. Az utánpótlás csapatok közül most csak a serdülők győzedelmeskedtek. Ők Érden egy 40-11-es győzelemmel hangolódtak a szerdai hazai Kecskemét elleni rangadóra, amikor...
A Ceglédi Kék Cápák Se öt korosztálya hét bajnoki mérkőzést játszott a héten. Mindegyik Cápa csapat nyerni tudott, így az egyesület fennállása óta először fordult elő, hogy egy „meccs dömpinges” fordulót száz százalékos teljesítménnyel zárjanak. A felnőttek a Kecskemétet, az ifisták Szolnokot, a serdülők Lajosmizsét, az U14 Nagykátát és Jászberényt, az U12 pedig Kókát és Tápiószentmártont győzte...
Az elmúlt héten a Ceglédi Kék Cápák három korosztálya is megkezdte bajnoki sorozatát. A felnőttek és az ifik itthon győzték le a Tökölt, a serdülők pedig Budapesten az ÓKSI otthonában arattak könnyed győzelmet. Felnőtt mérkőzés: Ceglédi Kék Cápák – Tököl 30-26 ( 18 – 14 ) Cegléd, 120...

Támogatóink