4.1 C
Cegléd
2024. április 19, péntek

Női Ifi

A serdülő csapatunk hétközi érdi bravúr győzelme után vasárnap a felnőtt és az ifi korosztály is az Érd Arénában vendégeskedett. Mindkét Cápa gárda rengeteg hibával játszott. A felnőttek az előző fordulókhoz képest javuló játék mellett kaptak ki az eddig veretlen Érdtől, az ifistáktól pedig 11 büntetőt kiharcolva vette el veretlenségét a házigazda. Eredmények:
Az NB II. 4. fordulójában játszotta az idei szezon első hazai mérkőzését Abonyban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, ahol a rengeteg hibával játszó Cegléd kikapott a Csepeltől. Az Ifi csapat tovább menetel, az Abonyban vendégeskedő Tököl sem tudott pontot csenni az eddig hibátlan Cápáktól. A serdülők is a Tököl ellen tudtak nyerni, az U14 csapat Vecsésen...
A női kézilabda NB II 3. forddulójában Budapesten az Óksi otthonában lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. Három utánpótlás csapat is idegenben játszott. Az ifisták a KSA Budapest, a serdülők az ÓKSI pályáján vendégeskedtek, az U14 pedig Gyálon játszott két meccset. A felnőttek egy gyengébb első félidő után szó szerint megküzdöttek a győzelemért a 11...
A női kézilabda NB II. második fordulójában Inárcson lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata. A sok hibával játszó felnőttek vereséget szenvedtek, a két kezdő játékosa nélkül felálló ifisták az utolsó másodpercben szerzett góllal nyertek, a serdülők pedig fájó és nem várt vereséget szenvedtek. Eredmények: Felnőtt mérkőzés:
Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák három korosztálya kezdte meg a 2022-2023 évi bajnoki sorozatát. A felnőttek az RKSK otthonában vereséget szenvedtek, az ifisták a Dunavarsány ellen, a serdülők pedig az RKSK ellen idegenben nyerni tudtak. Eredmények: Felnőtt mérkőzés Rákosmenti KSK – Ceglédi Kék Cápák 30 –...
A Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata is megkezdi a bajnoki pontvadászatot ezen a hétvégén. A 2022-23-as szezon nem titkolt célja az éremszerzés mindhárom korosztály számára. A 25. évadot kezdő felnőttekhez hét fős erősítés érkezett és nem távozott senki a tavalyi keretből. Hazatért Vácról Imregi Blanka, szülés után újra hadrendbe állt Csábi Zsuzsanna, Kecskemétről Nagy...
A szezon utolsó fordulójában idegenben lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák három korosztályának csapata. A felnőttek a Pénzügyőr otthonába Budapestre utaztak. A Cápák szerettek volna a múltheti győzelmükhöz hasonló bravúrt elérni, ami 53 percig sikerült is, de a végjátékra már nem maradt energia és az akkor hét könnyen kapott gól vereséget hozott. Az ifisták és a serdülők...
Az elmúlt héten több korosztályban is az élmezőnyből kapott ellenfelet a Ceglédi Kék Cápák SE. Az öt korosztály hét bajnoki meccsén csupán egy vereséget szenvedtek a Cápa lányok, ráadásul ott is kicsin múlt a pontszerzés. A felnőttek a tabella második TFSE csapatát fogadták Abonyban, ahol egy rapszódikus első félidei négy gólos hátrány után 20-11-es különbségű bravúros harminc...
Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata Inárcson lépett pályára, a serdülőket pedig Rácalmás fogadta bajnoki mérkőzésen. A felnőtt csapat nagy csatában, egy góllal maradt alul, a két utánpótlás csapat viszont győzelemmel zárta a fordulót. Eredmények: Felnőtt mérkőzés: Inárcs-Örkény KC – Ceglédi Kék Cápák...
A női kézilabda NB II. 18. fordulójában az Érdet fogadta Abonyban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata. A rengeteg hiányzó és sérülések ellenére mindhárom korosztály komoly erőpróbára kényszerítette a vendégeket, sőt a serdülők nyerni tudtak, így tovább erősítették dobogós helyüket. Eredmények: Felnőtt csapat: Ceglédi Kék...

Támogatóink