Szerdán hazai pályán játszott bajnoki elődöntőt a Ceglédi Kék Cápák U 14 csapata. A Pest Megyei Kézilabda Szövetség Játszd Szívvel versenysorozat ceglédi mérkőzésén a vendég Jászberényt kellett legyőznie a Cápa lányoknak, hogy bejussanak a mogyoródi döntőbe. A Cápák nyertek, így már csak egy lépésre vannak az aranyéremtől, melyért június 6-án szombaton a Dunavarsánnyal kell megküzdeniük a Mogyoródon megrendezésre kerülő Final 24-en. Varga Péter értékelése:

– Azt látjuk, hogy vannak elmaradásaink, de tiszta szívből gratulálok a lányoknak! Kicsit dekoncentráltak voltunk, mert már régen játszottunk mérkőzést. A döntőig négyszer edzünk majd, szeretnénk nyerni Mogyoródon is, de ehhez felszabadultabb játékra lesz szükség. Azt kértem a lányoktól, hogy legyenek jelen minden edzésen és próbáljuk meg megnyerni a döntőt. Még egyszer gratulálok a csapatnak, jól dolgoztak.

Ceglédi Kék Cápák – Jászberény 12-10 ( 5 – 4 )

Cegléd: Törőcsik Fruzsina, Hornyik Orsolya(kapusok), Patai Laura 4, Asztalos Dóra 2, Pék Lili 2, Kóté Gréta 1, Ványi Flóra 1, Mihály Zsanett 1, Imregi Blanka 1, Bozsik Bella, Szűcs Noémi, Zsadon Henrietta, Kancsár Emese, Kecskés Lilla

-pézsé-

Cegled-Jaszbereny

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét