A női kézilabda NB II. vasárnapi játéknapján a Ceglédi Kék Cápák közvetlen riválisukat a Pázmánd-Gárdonyt fogadták a Gál József Sportcsarnokban. A sportcsarnok a délutáni esőzés következtében több helyen beázott, így a második félidő második percében, két gólos vendég vezetésnél meg kellett állítani a mérkőzést. Az egyik utánpótlás játékos folyamatosan törölte a beázott részt a vendégek hatosa előtt, de olyan intenzitással csöpögött be az eső, hogy másodpercekre sem lehetett szárazon tartani a parkettát. Amikor Mihály Evelin, aki szerencsére nem sérült meg, elesett az egyik víz tócsán,  mindkét csapat belátta, ilyen körülmények között nem szabad játszani. Negyven perces várakozás után csak minimálisan csökkent a vízbefolyás, így a játékosok testi épségének megóvása érdekében a játékvezetők végleg lefújták a találkozót. A meccset újra kell játszani, melynek időpontjáról később születik döntés. A Ceglédi Kék Cápák SE vezetősége elnézést kér a kilátogató nézőktől, akik természetesen belépőjegy váltása nélkül tekinthetik majd meg a pótmérkőzést és elnézést kér a Pázmánd-Gárdony csapatától is, akiknek újra Ceglédre kell majd utazniuk. 

-pézsé-

esocseppek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét