Hazai győzelemmel és a hatodik helyen zárta az NB II-es szezont a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. Szombaton a Gárdonyt fogadták a Cápák a Gál József Sportcsarnokban, akik lehengerlő első félidő után döcögős második játékrésszel szerezték meg tizenkettedik győzelmüket. Jakab László edző értékelése:

– Nagyon jó első félidő után, amikor a remek védekezésünkből tudtunk lerohanásokat vinni és tíz góllal vezettünk, érthetetlen módon megtorpantunk a második félidőre, túl izgultuk az egészet és már nem működött a védekezésünk. Küzdeni tudásból viszont jelesre vizsgázott a társaság. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a lányok egész évi munkáját és a kilátogató szurkolónknak a támogatását. Gratulálok a csapatnak!

Ceglédi Kék Cápák – Gárdony-Pázmánd NKSE 25-22 ( 16 – 6 )

Cegléd 200 néző, vezette Acsai László, Balogh Ádám

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Halasi Réka 12(7), Dobos Renáta 4, Vígh Cintia 3, Tóth Adrienn 2, Mester Szabó Anett 2, Mihály Evelin 1, Bimbó Bianka 1, Kőmíves Beáta

Kiállítások 12 ill. 8 perc

Hétméteresek: 7/7 ill. 7/7

Junior mérkőzés eredménye:

Ceglédi Kék Cápák – Gárdony-Pázmánd NKSE 17 – 34 ( 12 – 19 )

Cegléd: Juhász Bernadett, Törőcsik Fruzsina, Szabó Krisztina(kapusok), Tüth Adrienn 7, Német Beáta 5, Mihály Evelin 1, Ványi Flóra 1, Bimbó Bianka 1, Mihály Zsanett 1, Pozderka Szabina 1, Asztalos Dóra, Pék Lili, Bozsik Bella

-pézsé-

Capak-Gardony

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét