A szezon utolsó fordulójában idegenben lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák három korosztályának csapata. A felnőttek a Pénzügyőr otthonába Budapestre utaztak. A Cápák szerettek volna a múltheti győzelmükhöz hasonló bravúrt elérni, ami 53 percig sikerült is, de a végjátékra már nem maradt energia és az akkor hét könnyen kapott gól vereséget hozott. Az ifisták és a serdülők szintén Budapesten játszottak. Az Emericus pályáján az ifi csapat négy góllal nyerni tudott, a már biztos ezüstérmes serdülők viszont kis meglepetésre egy góllal kikaptak.

Eredmények:

Felnőtt korosztály:

Pénzügyőr SE U22 – Ceglédi Kék Cápák 36 – 30 ( 15 – 16 )

Budapest, Kőér utca 40 néző, vezette Babity, Kaposi

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Peszeki Laura 10(1), Ade Sowunmi 8, Vuletics Szuncsica 5(1), Tóth Adrien 3(1), Dobos Renáta 2, Török Melinda 2, Tóth Zsófia, edző Tóth Norbert

Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3

Kiállítások: 4, ill. 8 perc

Tóth Norbert: – Utolsó mérkőzésünk volt a bajnokságban. A fiatal Pénzügyőr csapatával végig partiban voltunk, köszönhető a remek kapusteljesítménynek és hogy támadásban is tudtunk érvényesülni. A második félidőben viszont elfáradtunk, támadójátékunk visszaesett és rendre lerohantak bennünket. Ez volt az oka, hogy nagyobb arányú vereséget szenvedtünk! Nem egyszerű szezonon vannak túl a lányok, foghíjasan és páran kisebb-nagyobb sérülésekkel harcolták végig a mérkőzéseket! Csak ismételni tudom magam, hogy megérdemeltek volna több sikert a tavaszi fordulókban. Mindenkinek köszönöm, hogy kitartottak ebben a nehéz időszakban! Büszke vagyok a Csapatra!

Ifjúsági korosztály:

Emericus SE – Ceglédi Kék Cápák 22 – 26 ( 12 – 14 )

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka(kapusok), Peszeki Laura 10(2), Tóth Zsófia 3, Simon Anna 3, Farkas Fruzsina 3(1), Kovács Alíz 3(1), Pintér Zsófia 3, Józsa Luca 1, Kapusi Annamária, Benkő Barbara, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 6/5, ill. 6/4

Kiállítások: 6, ill. 6 perc

Ade Sowunmi: – Elérkezett az szezon utolsó meccs napja. Az ifi csapatunk alap játékosainak(a csapat lelkének) nem csak a szezon utolsó mérkőzése, hanem egy korszak vége is volt egyben. A mai VERSENYKIÍRÁS szerint Benkő Barbinak, Farkas Fruzsinak, Tóth Zsófinak és Kovács Alíznak ez volt az utolsó meccse ifjúsági korosztályban, jövőre már “csak” felnőtt játékosként léphetnek pályára. Sajnos ebben az évben nagyon keveset tudtunk együtt lenni, de az a szeretet ami az évek folyamán kialakult volt az alapja ennek a csapatnak. Ez volt minden egyes sikerünk titka, ez segítette át a csapatot minden problémán és segített átvészlelni mind a Covid mind a helyhiány okozta nehézségeket. Azzal a tudattal lépni pályára, hogy tudod ez az utolsó… nem egyszerű. Emiatt és amiatt, hogy mindenki szerette volna szépen zárni ezt a szezont nagyon akadozott a játék. De ma is sikerült összeszedni magunkat és megnyerni a meccset. Szeretném kiemelni Peszeki Laura idei teljesítményét, aki minden meccsen a maximumot hozta ki magából, meg is kapja méltó jutalmát mint az idei év gólkiralynője! Köszönöm a lányoknak, hogy az edzőjük lehettem és remélem tudják nekem mindig ők lesznek “A CSAPAT”. Sok sikert kívánok minden távozó játékosnak és akik maradnak azoknak pedig a dobogóig nincs megállás…

Serdülő korosztály:

Emericus SE – Ceglédi Kék Cápák 38 – 37 ( 20 – 18 )

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka, Paska Júlia(kapusok), Imbre Anna 9(1), Pesti Gréta 8(1), Bajzáth Zsófia 6, Kádár Kata 6, Kiss Vivien 5, Kaposvári Vanda 2, Józsa Luca 1, Medveczky Anna, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 5/2, ill. 7/2

Kiállítások: 8, ill. 16 perc

Ade Sowunmi: – Tét nélkül indultunk az idei utolsó bajnokinkra. Nekünk a hétköznapi fordulok nem fekszenek. Valahogy ilyenkor teljesen dekoncentráltak vagyunk. Ráadásul nagyon meleg volt a csarnokban. Az ellenfél pedig nagy szeretett volna myerni. Olyan hibákat vétettünk ami az egész szenzon alatt nem volt ránk jellemző. De az, hogy mi a dobogóra állhatunk úgy, hogy a csapatunk szezon közben állt igazán össze és közösen sikerült egy igazi CSAPATtá érnünk a többen ér mindennél. Tudom, hogy jövőre egyszerűbb lesz ezeket a sikereket elérni. Sajnos ebben a korosztályban is vannak(a mostani szabályok szerint) kiöregedő játékosok akik mind alapjai voltak a sikereinknek név szerint Kádár Kata, Kiss Vivien, Pintér Zsófia. Köszönöm nekik a segítséget és a példamutatást a fiatalabbak felé. Gratulálok mindenkinek és remélem,hogy kellő önbizalmat ad a következő szezonra az idei siker. És a legfontosabb, hogy köszönöm, hogy elfogadtatok edzőtöknek és közösen váltunk CSAPATTÁ.

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István korábbi felvétel-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét