A Ceglédi Kék Cápák ifi és felnőtt csapata két előrehozott bajnoki mérkőzést játszott szombaton Vecsésen. A felnőttek összecsapását mindkét csapat hullámzó teljesítménye jellemezte. Az első félidőben a házigazdák öt gólos ceglédi előnyből tudtak felzárkózni az utolsó percekben, de a Cápák is meg tudták tenni ugyenezt öt gólos hazai előny után a második játékrészben. A Vecsés az első félidő hajráját 5-1-re, a második játékrész utolsó öt percét pedig 4-1-re nyerni tudták, ami el is döntötte a két pont sorsát. A Cápák ifjúsági csapata folytatta remek sorozatát. Vecsésen is magabiztos különbséggel nyertek, megszerezve ezzel ötödik győzelmüket. Eredmények:

Felnőtt mérkőzés

Vecsés SE – Ceglédi Kék Cápák 27 – 23 ( 10 – 11 )

Vecsés ,50 néző, vezette Koronczai ,Oláh

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Vuletity Szuncsica 6, Nagy Enikő 5(3), Orján Viktória 4, Imregi Blanka 3, Ade Sowunmi 2, Török Melinda 2, Dobos Renáta 1, Tóth Zsófia, Árvai Laura, Csábi Zsuzsanna, Peszeki Laura, Pál Regina, edző Tóth Norbert

Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3

Kiállítások: 8, ill. 8 perc

Az eredmény alakulása: 7. perc 3-2, 17.p.: 5-7, 22.p.: 5-10, 30.p.: 10-10, 41.p.: 16-13, 50.p.: 21-16, 55.p.: 23-22

Tóth Norbert: – Egy kis szünet után úgy vágtunk bele a mérkőzésbe, hogy nincs veszteni valónk, viszont nagyon nagy szükség volt arra, hogy sikert érjünk el. Ezt az első félidőben abszoltút meg is csinálták a lányok, remek védekezés és jól kialakított helyzetek segítettek hozzá, hogy ellépjünk a Vecséstől. Viszont amikor meg kellene állni, kapkodásba ment át a játék, hibák sokaságával jött fel ellenfelünk, sőt a második játékrészre előnyre tett szert, és a mi hibáinkból élve mentünk az eredmény után. 10 perccel a vége előtt ismét 1 gól volt közte, minden esély meg volt a fordításra, de a végjátékban ismét a technikai hibáink miatt nem sikerült a mérkőzést megnyerni. Csalódott vagyok, hiszen ha az első félidei teljesítményünket tartani tudtuk volna, biztos, hogy mi jövünk ki győztesül. Nem így lett, folytatjuk tovább és próbálunk mindent megtenni, hogy újra azt a Cápa csapatot láthassa mindenki, amit megszokott már.

Ifjúsági mérkőzés

Vecsés-Sülysáp – Ceglédi Kék Cápák 23 – 34 ( 9 – 16 )

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka(kapusok), Imbre Anna 7, Peszeki Laura 6, Kaposvári Vanda 5, Pető Blanka 5, , Pintér Zsófia 4, Simon Anna 2, Kiss Vivien 1, Józsa Luca 1, Kádár Kata 1, Kapusi Annamária 1, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 4/4, ill. 1/0

Kiállítások: 2, ill. 10 perc

Ade Sowunmi: – Rég voltunk már bajnoki meccsen, így nagyon jó hangulatban vártuk a kezdést. Én azt mondtam 10 percre lesz szükségünk, hogy belemelegedjünk a mérkőzésbe és azután uralni fogjuk a meccset, ez kicsit több időt igényelt, de így lett. Jó volt látni, hogy aki a pályára lépett mindenki a legjobbját hozta, sőt aki eddig kicsit elveszett volt a pályán most szebbnél szebb helyezeteket csinált. Hiba után nem letörtünk hanem védekezésben javítottuk és volt hogy mosolyogtunk a saját hibánkon. Jó volt látni ezt az öröm játékot, rég voltak ilyenek a lányok. Nagyon gratulálok mindenkinek!

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét