Megkezdődött a női kézilabda NB II. tavaszi mérkőzés sorozata. A rajtnál a Ceglédi Kék Cápák négy korosztálya is pályára lépett.  A felnőttek és az ifisták szombaton Tökölön mérkőztek meg a helyi csapattal, ahol mindkét találkozó játékát  rengeteg hiba jellemezte, ráadásul a játékvezetők is idény eleji formát hoztak, ami miatt mindkét Cápa korosztály  felőrlődött mentálisan és ez sosem hoz sikert. A felnőttek két gólos hátrányból mentettek egy pontot a végjátékban, a fiatalok meccsének utolsó negyedórájában 5 kétpercet kapott a Cegléd, így az addigi ikszes meccs vereséggel zárult. A serdülők hétközben  az ÓKSI-t fogadták és hozták a kötelezőt, az U14 pedig vasárnap Gyomaendrődön előbb kikapott az Aranyszarvas Se-től, majd legyőzték a Törökszentmiklóst  a felsőházi csoportban.

Felnőtt mérkőzés: VSK Tököl – Ceglédi Kék Cápák 28 – 28 ( 9 – 11 )

Tököl 60 néző, vezette Maródi, Novák

Cegléd: Juhász Bernadett , Szegedi Brigitta(kapusok), Tóth Adrien 8(4) , Ade Sowunmi 5, Kaiser Melitta 5, Dobos Renáta 3, Peszeki Laura 2, Vuletic Suncica 2(1), Kökény Hanna 1, Csábi Zsuzsanna 1, Török Melinda 1, Mód Klaudia, Kovács Alíz, edző Tóth Norbert

Kiállítás: 10, ill. 14 perc

Hétméteres: 5/4, ill. 6/5

Az eredmény alakulása: 13.perc 4-4, 26.p.: 6-10, 34.p.: 10-14, 48.p.: 23-20, 56.p.: 27-25

Tóth Norbert : – Megkezdtük a tavaszi szezont, ami egy furcsa kimenetelű mérkőzést hozott. Látszott mind két csapaton, hogy akartak, de nagyon kezdeti formában játszottak. Ezt tükrözte, hogy nagyon sok technikai hibával játszottunk, kapkodtunk és sikertelenül fejeztük be támadásainkat, amiből lerohanás gólokat kaptunk. Viszont mi nem tudtunk könnyű gólokat lőni, még akkor sem, mikor a védezésünk hellyel közzel jól működött és kapusteljesítményünk is volt. A kétes szituációkban sem nekünk kedveztek. Nagyon lassú és gyenge támadó játék volt jellemző az egész mérkőzésen, amin változtatnunk kell. Rengeteget kell dolgoznunk és fejlődnünk, hiszen a tavaszi szezon nem lesz egyszerű a lányoknak.

Ifjúsági mérkőzés:

VSK Tököl – Ceglédi Kék Cápák 34 – 29 ( 19 – 16 )

Tököl 60 néző, vezette Maródi, Novák

Cegléd: Benkő Barbara, Kató Krisztina(kapusok), Peszeki Laura 10(4), Kökény Hanna 8, Pintér Zsófia 5, Mód Klaudia 4, Imregi Boglárka 1, Kovács Alíz 1, Farkas Fruzsina, Baricza Viktória, edző Ade Sowunmi

Az eredmény alakulása: 13.perc: 7-7, 26.p.: 16-16, 36.p.: 21-21, 42.p.: 23-23, 52.p.:32-25

Kiállítás: 12, ill. 22 perc

Hétméteres: 3/2, ill. 4/4

Ade Sowunmi : – Nem tudom mi történt a lányokkal, két pontért mentünk Tökölre, hisz kötelező győzelem lett volna. Még most a vereség után is azt mondom, hogy jobbak vagyunk. Lehet, hogy hatással volt rájuk a felnőtt mérkőzés is, illetve nincs kizárva, hogy én is ingerlékenyebb voltam és nem bírtam higgadtan kezelni a bíráskodást. A felnőtt meccs után  ugyanazt átélni még egyszer, mint edző még rosszabb volt és a lányok sem jól viselik ezeket a szituációkat. Sajnos az első félidőt nagyon elrontottuk, ezt a Tököliek kihasználták és jobban is akarták a 2 pontot, így nagyon megnehezítették  a dolgunkat, de be kell látnunk azé a csapaté lett a győzelem aki jobban akart. Sajnálom, mert megint magunknak nehezítettük meg a dolgokat.

Serdülő mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – ÓKSI SE 24 – 11 ( 12 – 5 )

Cegléd, 50 néző, vezette Mestyán, Szappanos

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Peszeki Laura 12(1), Kökény Hanna 4, Pintér Zsófia 3(1), Farkas Fruzsina 2(1),  Orlov Katinka 1, Tóth Fruzsina 1, Simon Anna 1, Vágány Noémi, Berényi Norina, edző Ade Sowunmi

Kiállítás: 4, ill. 8 perc

Hétméteres: 4/3, ill. 2/0

Ade Sowunmi: – Elkezdődött a szezon második fele és sajnos fejben még nem vagyunk ott és ez nagyon látszódott a mérkőzésen. Nincs meg a lányokban valahogy az a lendület, ami ahhoz szükséges, hogy méltóan állhatunk a dobogó legfelső fokán. A játékunk nem volt szép, sem élvezhető,remélem hogy innentől kezdve belendülünk és mindent úgy fogunk csináln, ahogy az év első felében, mert ha nem, az a bajnoki cím vesztét okozza. A győzelemhez gratulálok, remélem innentől kezdve mindenki újra önmaga lesz!

U14 mérkőzések:

Aranyszarvas SE – Ceglédi Kék Cápák 17 – 32 ( 5 – 19 )

Cegléd:  Semetka Gréta(kapus), Orlov Katinka 8(3), Kapusi Annamária 3, Józsa Luca 2, Horváth Evelin 2, Héda Lorina 1, Pásztor Petra 1, Tóth Fruzsina, Dengi Csenge, Csombai Mirella

Kiállítás: 4, ill. 8 perc

Hétméteres: 5/4, ill. 3/3

Törökszentmiklósi Székács SE – Ceglédi Kék Cápák 12 – 26 ( 9 – 14 )

Cegléd:  Semetka Gréta(kapus), Orlov Katinka 13(4),  Horváth Evelin 6, Kapusi Annamária 3, Csombai Mirella 2, Pásztor Petra 2, Józsa Luca, Héda Lorina, Dengi Csenge

Kiállítás: 4, ill. 12 perc

Hétméteres: 2/1, ill. 4/4

Spolmin Roberta edző: – A Tápiószentmárton ellen teljesen szét voltunk esve, szimte semmi nem valósult meg abból, amit megbeszéltünk. Akadozott a játék, a védekezésünk teljesen fel volt lazulva, így egy nagyarányú vereséget szenvedtünk. A második meccsünkre sikerült rendet tenni a fejekben, teljesen más arcukat mutatták a lányok, így a Székács ellen egy jó hangulatú, nagy aranyú győzelemmel zártuk a napot. Gratulálok a lányoknak, különösen a második meccsen nyújtott jó teljesítményükhöz, és ahhoz, hogy jó szájízzel utazhatunk haza.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét