Mindkét vasárnap játszó Cápa korosztály vereséget szenvedett a női kézilabda NB II 9. fordulójában.  A vendég Inárcs-Örkény az ifi és a felnőtt két pontot is elvitte a Gál József Sportcsarnokból. A házigazda Cegléd mindkét mérkőzésen több gólos vendég előny után próbált felzárkózni, rengeteg ziccert maradt ki és a ma gyengébb védekezéseknek köszönhetően sok gólos meccsen veszítettek.

Felnőtt mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Inárcs-Örkény KC 30 – 33 ( 13 – 14 )

Cegléd, 200 néző, vezette Czoldán, Kocsis

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Vuletic Suncica 11(2), Dobos Renáta 6, Tóth Adrien 6, Ade Sowunmi 5, Török Melinda 2 , Torgyik Rita, Peszeki Laura, Kökény Hanna, Mód Klaudia, Kovács Alíz

Hétméteres: 4/2, ill. 8/7

Kiállítás: 6, ill 6 perc

Az eredmény alakulása: 7. perc: 0-4, 17.p.: 5-9, 29.p.: 12-13, 33.p.: 17-15, 53.p.: 24-26,

Tóth Norbert edző: – Hasonló hangulatú mérkőzésre számítottam mint ahogy volt, kivéve a végeredményt. Az elmúlt mérkőzések nehéz kezdését továbbra is folytattuk, ezzel egy előnyt adva az ellenfelünknek. Miután belelendültünk, ledolgoztuk hátrányunkat, sőt a második félidőt remekül kezdve meg is fordítottuk az eredményt, de ekkor jött egy rövidzárlat ismét és nem voltunk képesek növelni előnyünket, sőt megtartani sem és lépésről-lépésre az Inárcs ellépett tőlünk. Sajnálom a mérkőzést, de még a technikai hibáink és a kihagyott helyzeteink továbbra is ilyen magas számúak lesznek nehezen fogunk mérkőzést nyerni.

Ifjúsági mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Inárcs-Örkény KC   41 – 45 (17 – 23)

Cegléd: Kató Krisztina(kapus),  Peszeki Laura 15(7), Kökény Hanna 11, Pető Luca 6, Kovács Alíz 5, Mód Klaudia 2, Simon Anna 1, Vágány Noémi 1, Farkas Fruzsina, Benkő Barbara, Berényi Norina

Hétméteres: 8/7, ill. 3/3

Kiállítás: 6, ill. 12 perc

Ade Sowunmi edző: – Az elején nagyon félve léptünk pályára és már feladni látszódott a hozzáállás miatt a mérkőzés, de mégis sikerült az első félidő végén felzárkózni. A második félidőt jobban kezdtük, támadásunk jobban működött, mint a védekezésünk, ennek köszönhető volt, hogy szinte minden támadás góllal zárult, sajnos mind két oldalon. 41 gólt lőni remek teljesítmény, de hogy 45-kapjunk az nagyon sok. Kicsit agresszívabb védekezéssel és egy két plusz védéssel nyerhető mérkőzést játszhattunk volna.

-fotó Kisfaludi István-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét