7-én szombaton játszotta utolsó két alapszakaszi mérkőzését a Ceglédi Kék Cápák U11 csapata a leány kézilabda Országos Gyermek Bajnokságban. A dabasi Obo arénában megrendezett fordulóban először a Nagykátát győzték le a Cápák, majd  az Alsónémedivel szemben is nyerni tudtak. Mindkét találkozón magabiztos játékkal gyűjtötték be a bajnoki pontokat, mellyel megerősítették a csoport második helyét, kiharcolták a felsőházba jutást és az országos elődöntős szereplést. Pudics Zsolt edző:

– Nagyon büszke vagyok a csapatra a remek alapszakaszi teljesítményükért. Tíz mérkőzésből hetet megnyertünk és az idén is mehetünk a „nagyok” közé, ahol piszok nehéz dolgunk lesz, de a remek ellenfelekkel szemben játszott meccseken rengeteget tanulhatunk majd.  A mai találkozókon is taktikusan játszott a csapat, mindenki tette a dolgát a megbeszéltek szerint, így egy pillanatig sem volt kétséges egyik győzelmünk sem, pedig fő húzóemberünk Takó Emese sérülés miatt csak keveset tudott pályára lépni. Mielőbbi gyógyulást kívánok neki és köszönöm az egész csapat kiemelkedő hozzáállását! 

Eredmények:

Ceglédi Kék Cápák – Nagykáta SE 25 – 3 ( 10 – 1 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Kökény Hanna 10, Pető Luca 5, Pintér Zsófia 5, Imregi Boglárka 3, Omelka P. Kíra 1/1, Kelemen Réka 1, Pokorny Szintia, Kádár Kata, Csombai Mirella, Takó Emese, Orlov Katinka, Horváth Evelin

Ceglédi Kék Cápák – Alsónémedi 23 – 11 ( 13 – 5 ) 

Ceglédi gólok: Kökény Hanna 7/2, Imregi Boglárka 4, Takó Emese 4, Pető Luca 3/1, Pintér Zsófia 3, Orlov Katinka 2

-pézsé-

u11-kek-capak-dabason

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét