Az Országos Gyermek Bajnokságban szereplő Ceglédi Kék Cápák U11 csapata először játszott hazai pályán ebben a szezonban. Vasárnap a Százhalombatta és a Vác csapatát fogadták a Gál József Sportcsarnokban, ahol végül mindkét felsőházi mérkőzésen alul maradtak. 

Pudics Zsolt – Sajnálom, hogy hazai pályán, ilyen sok néző előtt sem sikerült nyerni, de amíg nem tudunk a mérkőzés egésze alatt koncentrálni, addig nem is fogunk. Mindkét ellenfelünknek odaajándékoztuk az első tíz percet, amit köszönettel fogadtak. A Batta ezalatt négy gól előnyt szerzett, a még veretlen Vác pedig nyolcat. Szomorú, hogy a Batta tulajdonképpen egy emberrel vert meg minket, akire készültünk is, de képtelenek voltunk tartani és 13 gólt szerzett. Eddigi pályafutásunk legrosszabb védekezését hoztuk azon a meccsen… Ami reményt keltő lehet, az az, hogy a tizedik perctől mindkét találkozón „partiban” voltunk, de nem tudtuk megfordítani az eredményt. A Vác elleni fél órában remekül védekeztünk, ami mellé jó kapus teljesítmény is párosult, úgyhogy van miért megdicsérni a lányokat!  

Eredmények:

Ceglédi Kék Cápák – SZHB Vuk SE 17 – 20 ( 10 – 13 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Takács Viktória 6, Veres Anna 6, Peszeki Laura 1, Kökény Hanna 1, Imregi Boglárka 1, Pető Luca 1, Farkas Fruzsina 1, Baricza Viktória, Leskó Andrea, Brindzik Regina, Simon Anna

Ceglédi Kék Cápák – Ipress Center-Vác 15 – 23 ( 8 – 15 )

Ceglédi gólok: Takács Viktória 4, Peszeki Laura 3, Veres Anna 3, Leskó Andrea 3, Baricza Viktória 1, Pető Luca 1 

-pézsé-

U11 hazai

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét