Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák öt korosztálya hét bajnoki mérkőzést játszott, melyekből ötször győztesen hagyták el a pályát. A felnőttek a Mizsét fogadták Abonyban és szinte végig vezetve, magabiztos győzelmet szereztek. Az ifi csapat 43 góllal nyert a Mizse ellen, a serdülők 63 gólt dobva győzték le a REAC-ot, az U14 Albertirsa ellen, az U12 pedig Jászberény ellen diadalmaskodott.

Eredmények:

Felnőtt mérkőzés

Ceglédi Kék Cápák – Mizse KC 29 – 22 ( 15 – 13 )

Abony, 60 néző, vezette Major, Szuromi

Cegléd: Juhász Bernadett 1, Szegedi Brigitta(kapusok), Tóth Adrien 6, Török Melinda 6, Vuletics Szuncsica 5, Dobos Renáta 4, Farkas Szimonetta 3, Pocsai-Halasi Réka 2, Földi Mónika 1, Peszeki Laura 1(1), Ade Sowunmi, Kovács Alíz, Farkas Fruzsina, edző Tóth Norbert

Hétméteres: 5/1, ill. 5/3

Kiállítás. 10, ill. 2 perc

Tóth Norbert: – Nagyon nehezen kezdtük a mérkőzést, lassan vettük fel a ritmust és az első negyedórában az eredmény után futottunk. Amikor védekezésben váltottunk, onnantól sikerült könnyebb gólokat szereznünk és megfordítottuk a mérkőzést a játékrész felére. A második félidőben feljavuló védekezésünk és helyenként magabiztos támadásunk eredményezte, hogy sikerült ellépnünk a Lajosmizsétől. Gratulálok, mindenki kivette részét a győzelemből.

Ifjúsági mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Mizse KC 55 – 12 ( 25 – 6 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Peszeki Laura 18(2), Pintér Zsófia 13(1), Baricza Viktória 7, Kiss Vivien 5, Farkas Fruzsina 4, Simon Anna 3, Benkő Barbara 2, Józsa Luca 2, Kádár Kata 1, Kovács Alíz, edző Ade Sowunmi

Hétméteres: 3/3, ill. 2/1

Kiállítás: 12, ill. 4 perc

Ade Sowunmi: – Ismét egy bravúros kapusteljesítmény mellett szebbnél szebb egyéni játékot és még szebb csapat játékot mutattak be a lányok, így egy nagyarányú győzelmet sikerült aratnunk. Gartulálok mindenkinek!

Serdülő mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – REAC 63 – 10 ( 30 – 7 )

Cegléd: Sila Réka (kapus), Pintér Zsófia 16, Pesti Gréta 12, Horváth Evelin 9, Kiss Vivien 6, Kapusi Annamária 6, Pető Luca 6, Dengi Csenge 3, Józsa Luca 2(1), Kádár Kata 2, Medveczky Anna 1, Csombai Mirella, edző Ade Sowunmi

Hétméteres: 1/1, ill.. 2/1

Kiállítás: 0, ill. 0 perc

Ade Sowunmi : – Egy nagyon jó hangulatú mérkőzésen vagyunk túl. Élvezet volt látni a lányok örömét egy egy sikeres akció, védés, gól után. Úgy érzem mindenkinek sikerült egy kis önbizalmat szereznie. Gratulálok a csapatnak!

U14 mérkőzések:

Albertirsa SE – Ceglédi Kék Cápák 4 – 16 ( 3 – 8 )

Szászberek Sportcsarnok, 30 néző, vezette Kiss, Praczu

Cegléd: Megyesi Hanna(kapus), Kaposvári Vanda 7(1), Kövecses Judit 3, Ferenczi Lili 3, Petró Zsanna 2, Benke Nóra 1, László Vanessza, Pintér Léna, Fleischmann Csenge, Vágó Réka, Farkas Boglárka, Csombai Izabella, edző Urbán László

Hétméteres: 0/0, ill. 1/1

Kiállítás: 0 ill. 2 perc

ENUSE – Ceglédi Kék Cápák 21 – 12 ( 12 – 5 )

Ceglédi gólok: Petró Zsanna 3, Ferenczi Lili 3(2), Fleischmann Csenge 2, Kaposvári Vanda 2(1), Csombai Izabella 1(1), László Vanessza 1

Hétméteres: 1/1, ill .4/4

Kiállítás 4, ill. 2 perc

Urbán László: Az első mérkőzést az Albertirsa csapatával vívtuk és egy könnyed gyözelemmel zártuk. A második mérkőzés már keményebb dió volt. A Tápiószele csapata ellen nem sikerült győznünk, viszont amire nagyon büszke vagyok, hogy a lányok ma is kitettek magukért és azok a lányok is lőttek gólt, akik életük első bajnoki mérkőzésünket játszották. HAJRÁ CÁPÁK!

U12 mérkőzések:

Ceglédi Kék Cápák – Jászberényi TF DSE 24 – 6 ( 15 – 4 )

ENUSE – Ceglédi Kék Cápák 23 – 8  (11 – 2 )

Cegléd: Kocsis Anna, Varga Bianka(kapusok), Bartalos Jázmin, Kocsis Kata, Molnár Enikő, Juricza Kinga, Gyura Lelle, Varga Lili ,Sági Hanna, Manczák Mirjam ,Virág Hanna, Mezei Luca, Jankovics Hanna, edző Tóth Adrien

Tóth Adrien: – Az első bajnoki fordulónkat Szászberekben játszottuk, amely a Tápiószele “otthona”, az első mérkőzésen velük küzdöttünk meg. Sajnos a küzdés szó talán nem is legmegfelelőbb, ugyanis elég álmoskásan kezdtünk, melyet az ellenfél gyorsan kihasznált, mi pedig ettől összeroppantunk. Sajnálom, hogy ekkora különbséggel kaptunk ki, a mutatott játék egyáltalán nem tükrözte a lányok tudását. A második mérkőzés előtt volt egy órája pihenni és összekapni magát a csapatnak, mely úgy gondolom szépen sikerült, hiszen a Jászberény csapatát 20 góllal sikerült felülmúlni. A továbbiakban szeretném, ha minden mérkőzésen úgy teljesítenének a csajok, ahogy tudnak és nem engednék, hogy, így “átgázoljanak” rajtuk.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét