9.5 C
Cegléd
2024. április 20, szombat

Leány Serdülő

Az elmúlt héten több korosztályban is az élmezőnyből kapott ellenfelet a Ceglédi Kék Cápák SE. Az öt korosztály hét bajnoki meccsén csupán egy vereséget szenvedtek a Cápa lányok, ráadásul ott is kicsin múlt a pontszerzés. A felnőttek a tabella második TFSE csapatát fogadták Abonyban, ahol egy rapszódikus első félidei négy gólos hátrány után 20-11-es különbségű bravúros harminc...
Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata Inárcson lépett pályára, a serdülőket pedig Rácalmás fogadta bajnoki mérkőzésen. A felnőtt csapat nagy csatában, egy góllal maradt alul, a két utánpótlás csapat viszont győzelemmel zárta a fordulót. Eredmények: Felnőtt mérkőzés: Inárcs-Örkény KC – Ceglédi Kék Cápák...
A női kézilabda NB II. 18. fordulójában az Érdet fogadta Abonyban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata. A rengeteg hiányzó és sérülések ellenére mindhárom korosztály komoly erőpróbára kényszerítette a vendégeket, sőt a serdülők nyerni tudtak, így tovább erősítették dobogós helyüket. Eredmények: Felnőtt csapat: Ceglédi Kék...
A Ceglédi Kék Cápák  felnőtt csapata a listavezető Szigetszentmiklós otthonában lépett pályára, az ifi és serdülő csapat pedig Dunaújvárosba látogatott a női kézilabda NB II. 18. fordulójában. A szezon végére igencsak megfogyatkozó felnőtt csapatot nem kímélte a bajnoki címre törő Szigetszentmiklós és az első húsz percben magabiztos vezetést harcolt ki. Bár a második...
A serdülő leány III. oszt. kézilabda bajnokság hétközi fordulójában szerdán Abonyban fogadta a Ceglédi Kék Cápák Se a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát. A Cápa lányok végig vezetve győztek a DKKA ellen, megőrizve ezzel dobogós helyüket a bajnoki tabellán.   Ceglédi Kék Cápák – DKKA 34 – 24 ( 17 – 13 )
Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata a Malév otthonában, a serdülők pedig az FTC vendégeként a Népligetben léptek pályára. A Malév ellen mindkét meccset sikerült megnyerni, az FTC-vel viszont nem bírtak a Cápa lányok. Eredmények: Felnőtt mérkőzés: Malév-PSK – Ceglédi Kék Cápák 26...
A Ceglédi Kék Cápák hat korosztálya kilenc bajnoki mérkőzést játszott az elmúlt héten. A felnőttek az éppen tabella első Enusét fogadták Abonyban, ahol nagyon közel álltak a bravúr pontszerzéshez. Az ifisták ezúttal alul maradtak a XVI. Ker. csapatával szemben, a serdülők döntetlent játszottak a Malévval az abonyi csarnokban, az U14 egy gólos vereséget szenvedett Mezőtúron egy erősen...
Az elmúlt kézilabda bajnoki fordulóban a felnőtt és az ifi csapat Lajosmizsén lépett pályára, a serdülők pedig Mogyoródon a REAC vendégei voltak. Megint nem tudott a felnőtt csapattal tartani edzőjük, mert a lányokéval egy időben volt a fiúk mérkőzése, ahol játékosként szerepel. A szoros mérkőzésen felváltva vezettek a csapatok, de utoljára az 51. percben tudtak vezetni a...
Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák további három korosztálya kezdte meg a tavaszi bajnoki sorozatát Abonyban, ideiglenes hazai pályájukon. Az NB II.-ben  versenyző felnőttek az FTC U22 csapatát fogadták, ahol 51 percnyi fej-fej melletti csata után a végjátékot 6-2-re, a meccset pedig 30-26-ra vesztették el. Az ifisták szintén komoly küzdelemre kényszerültek a Tököl ellen, nyerni nem...
A Ceglédi Kék Cápák hét korosztályából öt ismét pályára lépett az elmúlt héten. A felnőttek, az ifik és a serdülők ezúttal nem tudtak nyerni, de az U14 és az U12 csapatok mind a négy bajnoki meccsüket behúzták. Eredmények: Felnőtt mérkőzés: TF SE – Ceglédi Kék Cápák 29 –...

Támogatóink