A Ceglédi Kék Cápák három korosztálya is lejátszotta 22-23 évi szezon záró mérkőzéseit. A felnőttek csak úgy tudták volna kiharcolni az NB II-ben maradást, ha nyerni tudtak volna a már biztos bajnok Szigetszentmiklós otthonába. Sajnos ez a bravúr nem sikerült, így a legidősebb korosztály csapata kiesett a harmadosztályból. Az ifisták is a bajnoki tabellájuk első helyezettjéhez utaztak a helyezés szempontjából tét nélküli meccsre. Nyerni szerettek volna, végül szoros meccsen maradtak alul. A serdülők Tápiószentmártonba utaztak és mindenképpen nyerniük kellett, hogy megszerezzék az FTC elől a második helyet. A nehezen induló mérkőzésen végül magabiztosan nyertek a Szarvasok ellen.

Eredmények:

Felnőtt mérkőzés

Szigetszentmiklósi NKSE – Ceglédi Kék Cápák 42 – 27 ( 21 – 19 )

Szigetszentmiklós 80 néző, vezette Gulyás, Szincsák

Cegléd: Szegedi Brigitta 1, Juhász Bernadett (kapusok), Orján Viktória 6, Peszeki Laura 5 (3), Farkas Szimonetta 3, Vuletity Szuncsica 3, Török Melinda 3, Dobos Renáta 2, Csábi Zsuzsanna 2, Imbre Anna 1, Ade Sowunmi, Imregi Blanka 1, Pál Regina, Tóth Zsófia, Árvai Laura, Kapusi Annamária, edző Tóth Norbert

Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3

Kiállítások 8, ill. 14 perc

Tóth Norbert: – Utolsó mérkőzésünk a már bajnok otthonában volt. Tudtuk, hogy nem mi leszünk az esélyesek a győzelemre, de mivel létfontosságú mérkőzés volt számunkra, ezért megpróbáltak a lányok mindent megtenni a lehető legjobb eredmény eléréséhez. 40 percig tudtuk a lépést tartani, aztán ahogy fáradni kezdtünk, rendre elhibáztuk a támadásainkat, a Szigetszentmiklós pedig lerohanásaiból egy nagyobb különbséget alakított ki. Sajnos az utolsó 10 percet végig emberhátrányban játszottuk, így nem hogy tartani tudtuk volna az eredményt, még nagyobbra nőtt a különbség.

U19 mérkőzés

Kiskőrösi NKSZSE – Ceglédi Kék Cápák 34 – 32 ( 16 – 13 )

Kiskőrös 70 néző, vezette Husti, Kiss

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka (kapusok), Imbre Anna 10, Peszeki Laura 9(8), Kaposvári Vanda 5, Ferenczi Lili 4, Kapusi Anna 1, Simon Anna 1, Pintér Zsófia 1, Kádár Kata 1, Józsa Luca, Kiss Lilien, edző Ade Sowunmi

Hétméteres: 2/1, ill. 9/8

Kiállítások: 8, ill. 4 perc

Ade Sowunmi: – Ma a úgy éreztem nyerni fogunk, mert ige is vagyunk olyan jók mint ők, de a szokásos 2-3 ember hisz, a többi csak van…. Azután összeszedi magát a csapat és küzd de, 14 kihagyott ziccerrel nem lehet meccset nyerni. A küzdés amit a lányok ma a pályára vittek az példaértékű és ha ez jövőre is így lesz, akkor biztos vagyok benne, hogy a tabella elején zárjuk a szezont ott ahol helyünk lett volna az idén is!

U17 mérkőzés

Aranyszarvas SE – Ceglédi Kék Cápák 26 – 43 ( 12 – 19 )

Tápiószentmárton 60 néző, vezette Csorba, Czövek

Cegléd: Sila Réka, Semetka Gréta (kapusok), Pesti Gréta 14, Kaposvári Vanda 9 (2), Imbre Anna 8, Kapusi Anna 6(1), Józsa Luca 3, Dengi Csenge 1, Medveczky Anna 1, Fekete Alexandra 1, Kövecses Judit, Csombai Izabella, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 6/3, ill. 8/

Kiállítások:,4 ill.   6 perc

Ade Sowunmi: – A mai mérkőzésen múlott, hogy hol zárjuk a szezont. Mindenki győzni akart illetve egyéni célokat tűztek ki maguk elé a lányok. A mérkőzés elején a mártoni lányok nagyon összeszedetten játszottak és hozták a tudásuk legjavát, mi pedig nagyon görcsösen kezdtünk, de a második félidőben teljesen más csapat lépett pályára. Pár embert szeretnék kiemelni mert ma jó volt látni a pályán őket: Kaposvári Vanda védekezésben és támadásban is igazi irányító volt, Imbre Anna Pesti Gréti páros parádésan lőtte a helyzeteit, Dengi Csenge mindig nagyot küzd ez ma is így volt.  Józsa Luca a második félidőben összeszedte magát és a helyzeteit mind belőtte, védekezésre is teljesen ráérzett, a kapuban Semetka Gréta 50%védett Sila Réka pedig minden hét méterest hárított. Fekete Szandi a fájdalmát legyőzve, Medveczky Anna, Kövecses Judit és Csombai Iza nagyon izgult de amikor a pályán voltak mindent megtettek a győzelemért illetve azért, hogy akik nem lehettek ma velünk azokat hiányát pótolják! Nagyon örülök, hogy ezüst éremmel zárjuk az évet mert a lányok mind megérdemelték, hiszen kitartottak és mindent megtettek, hogy a melyből a magasba érjenek!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét