A női kézilabda NB II. 7. fordulójában az Elek Gyula Arénában az FTC U22 vendégeként lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, akiknek mindenképpen pontot kellett szerezni, hogy a Fradi ne tudja beelőzni a bajnoki tabellán. A Cegléd nagyot küzdött, de rengeteg ziccert hibázott, így a házigazdák az első játékrész végétől folyamatosan növelni tudták az előnyüket és a meccs hajrájában már öt góllal vezettek. A Cápák az utolsó hat percet 7-1-re nyerték, de néhány másodperccel a lefújás előtt újabb ziccert hibáztak és végül egy pontot tudtak szerezni. Az első játékrészben három Cápa játékos is vérző fejsérülést szenvedett, kettőjüknek a balesetit is fel kellett keresni aznap este. Ade Sowunmi száját négy öltéssel kellett varrni, Imregi Blanka szemöldökét össze tudták húzni tapasszal, Pál Regina „megúszta” néhány csúnya zúzódással a szája körül. Mindhármójuknak jobbulást kívánunk…. A múlt héten a III. osztályú ifi bajnokság élére lépő Cápa csapat a középmezőnyben álló Százhalombattához látogatott. A meglehetősen motiválatlan formát produkáló Cegléd drága árat fizetett a tőlük még sosem látott lelketlennek tűnő játékért. Elvesztették a meccset és vele a nehezen megszerzett tabella első helyét is. A serdülők is az FTC otthonában játszottak. Imbre Anna parádés vezérletével sokáig vezetni tudtak a Cápák, de végül nem tudták átlépni saját árnyékukat és nem hitték el, hogy aznap bizony győzhetnek a Fradi vendégeként is.

Eredmények:

Felnőtt mérkőzés

Ferencvárosi TC U22 – Ceglédi Kék Cápák 25 – 25 ( 11 – 9 )

Elek Gyula Aréna 100 néző, vezette Doleschall, Pál

Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta(kapusok), Nagy Enikő 7(6), Vuletity Szuncsica 4, Dobos Renáta 3, Török Melinda 3, Imregi Blanka 3, Orján Viktória 3, Ade Sowunmi 2, Csábi Zsuzsanna, Peszeki Laura, Pál Regina, edző Tóth Norbert

Hétméteresek: 5/5, ill. 6/6

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Az eredmény alakulása: 9. perc 3-3, 16.p.: 6-6, 28. p.: 10-9, 36.p.: 13-11, 49.p.: 20-17, 54.p.: 23-18, 59.p.: 24-25

Tóth Norbert: – Ha röviden akarok fogalmazni, akkor a vérünket adtuk az 1 pontért, többen is szerencsétlen sérülést szenvedtek, melynek a vége a kórház lett, ám míg tartott a mérkőzés, addig ideiglenesen ellátva a sérültjeinket, sikerült visszaállni a mérkőzésbe. Nem is a védekezésünkkel volt a probléma, hanem ismételten a támadásunk akadozott, amit a Fradi játékosai ki is használtak. Az 5 gólos hátrányunkat gyorsan le tudtuk dolgozni a mérkőzés vége előtt és még a vezetést is átvettük, viszont nem sikerült megtartanunk. Szinte végig hátrányban voltunk, de küzdésben nem volt most hiány, egy pontot kaptunk érte!

Ifjúsági mérkőzés

Százhalombattai VUK SE – Ceglédi Kék Cápák 33 – 27 ( 18 – 13 )

Százhalombatta 30 néző, vezette Kisfalvi, Márton

Cegléd: Sila Réka, Semetka Gréta(kapusok), Imbre Anna 11, Peszeki Laura 6 (3), Kapusi Anna 4, Kiss Vivien 3, Pesti Gréta 2, Kaposvári Vanda 1, Simon Anna, Józsa Luca, Pető Blanka, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 6/4, ill. 4/3

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Ade Sowunmi: – Nem volt a lányokban semmi, amit eddig láttam, így “sehogy” még sosem játszottunk. Inkább csak úgy elmegyek a meccsre, mert ott kell lenni érzésem volt. Nagyon remélem, hogy ez volt az utolsó ilyen meccsünk, mert olyan szépen dolgoztak eddig és kár lenne elvesztegetni a megszerzett pontokat. Az itt hagyott 2 pont nagyon fog hiányozni a végjátékban.

Serdülő mérkőzés

Ferencvárosi TC – Ceglédi Kék Cápák 41 – 38 ( 17 – 20 )

Népliget, 100 néző, vezette Sebestyén Á., Sebestyén B.

Cegléd: Sila Réka, Semetka Gréta(kapusok), Imbre Anna 16, Pesti Gréta 7(3), Ferenczi Lili 5, Kapusi Anna 3, Józsa Luca 3, Dengi Csenge 2, Fekete Alexandra 1, Kaposvári Vanda 1, Kövecses Judit, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 3/2, ill. 3/3

Kiállítások: 2, ill. 6 perc

Ade Sowunmi: – Hit nélkül nem nyerhetünk! Miénk volt a meccs és simán nyerhettünk volna, nem véletlen vezettünk 5 góllal is. Nagyon remélem, hogy akik szívüket, lelküket beleadták mindannyiunk lelke megnyugszik, a többiek pedig nézzenek magukba, mert egy mérkőzés 2x30percből, támadás és védekezésből áll…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét