Idén sem maradnak aranyérem nélkül a Cápák. A Ceglédi Kék Cápák U 14  csapata bajnoki címet szerzett a Pest Megyei Kézilabda Szövetség Játszd Szívvel verseny sorozatában. A bajnoki szezon két legjobb csapata Mogyoródon mérkőzött meg az első helyért, melyen a Varga Péter irányította Cápák magabiztosan nyertek a Dunavarsány ellen. Varga Péter edző értékelése:

– Bajnoki döntőhöz méltó, színvonalas rendezvényen vagyunk túl, melyen sikerült a lányoknak az egész éves teljesítményüket megkoronázni. Az elődöntő mérkőzéshez képest sokkal összeszedettebb, koncentráltabb és bátrabb játékot produkáltak. A körülmények miatt a mérkőzés elején mindkét csapat megilletődötten játszott, de végig esélyt nem adva az ellenfélnek, magabiztosan nyertünk. Kiemelkedő kapus teljesítmény mellett, egységes jó volt a védekezésünk, ami meghozta az eredményt. Szívből gratulálok a lányoknak, büszkék lehetnek magukra!

Ceglédi Kék Cápák – Dunavarsányi TE 13 – 7 ( 7 – 3 )

Mogyoród, Grosics Gyula Sportcsarnok

Vezette: Maródi István Márk, Novák Péter

Kiállítás: 4 il 6 perc

Hétméteres: 1/1 ill 1/1

Cegléd: Törőcsik Fruzsina, Hornyik Orsolya(kapusok), Patai Laura 6, Pék Lili 2, Mihály Zsanett 2, Kóté Gréta 1, Imregi Blanka 1, Ványi Flóra 1, Kecskés Lilla, Kancsár Emese, Szűcs Noémi, Bozsik Bella

-pézsé-

U14 bajnok

U 14 bajnok 1 U 14 donto

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét