Az  leány kézilabda Országos Gyermek Bajnokságban azok a csapatok, akik  nem jutottak az országos elődöntőbe, új verseny sorozatban, a régió bajnokságban szerepelhetnek. A Ceglédi Kék Cápák U11 csapata a régió II csoport  első fordulójában Alsónémediben játszott két mérkőzést. A Cápák mindkét találkozójukat megnyerték és versenyben vannak a bajnoki címért. Pudics Zsolt:

– A héten remek munkát végeztek a lányok, meg is lett az eredménye. Nagyon készültünk erre a sorozatra. Ennyire motiváltnak és ilyen hatalmas küzdőnek még nem láthattuk a csapatot. Nagyon belekezdtünk az első meccsbe, amivel meg is tudtuk lepni a hazai gárdát és végig a mi akaratunk érvényesült. Parádés védekezés jellemezte mindkét találkozót, ami a második meccsen a győzelmünk kulcsa volt. Egy remek állományú Pilisvörösvárt tudtunk legyőzni úgy, hogy a második félidő húsz perces játékidejéből tíz percet hátrányban kellett játszanunk az állandó kiállítások miatt. Gratulálok a lányoknak, nagyon büszke vagyok rájuk!  

Eredmények:

Alsónémedi SE – Ceglédi Kék Cápák 7 – 14 ( 5 – 10 )

Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Takács Viktória 4, Veres Anna 3, Baricza Viktória 3, Imregi Boglárka 2, Kökény Hanna 1, Peszeki Laura 1, Pető Luca, Leskó Andrea, Farkas Fruzsina, Brindzik Regina, Simon Anna

Pilisvörösvári TKSK – Ceglédi Kék Cápák 13 – 17 ( 6 – 9 )

Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Veres Anna 8, Baricza Viktória 3, Peszeki Laura 2, Takács Viktória 1, Kökény Hanna 1, Farkas Fruzsina 1, Brindzik Regina 1, Imregi Boglárka, Pető Luca, Leskó Andrea, Simon Anna

-pézsé-

Cegledi kek Capak U11

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét