A Pest megyei női kézilabda bajnokság utolsó mérkőzéseként a Ceglédi Kék Cápák a bronzéremért vívott csata visszavágóján a Csömör csapatát fogadta. Az idegenbeli egy gólos győzelem után hazai sikert várt a több mint 200 kilátogató szurkoló. Mindkét csapat idegesen és rengeteg hibával játszott. A találkozó nagy csatát és Cápa győzelmet hozott. A ceglédi csapat a szezon remek teljesítményének köszönhetően megérdemelten vehette át a bronzérmet. 

bro remes feln capak 2013 05

Ceglédi Kék Cápák – Csömör 17 – 15 ( 11 – 8 )

Ceglédi gólok : Tóth Adrienn 6, Dobos Renáta 4, Mester Szabó Anett 4, Lagyjánszki Nikolett 1, Vígh Cintia 1, Mihály Evelin 1

Jakab László edző a mérkőzés után :

Jakab Laszló

– Nagyon nehéz mérkőzés volt, de számítottam is rá, mert még nagyon fiatal és rutintalan a csapatunk. A küzdés hozta meg az eredményt. Az, hogy idegenben nyerni tudtunk azt eredményezte, hogy a lányok elhitték, hogy van esélyünk és ezért harcoltak ennyire. Gratulálok a lányoknak a szezonban nyújtott teljesítményért. Végig küzdötték az évet a juniorban, ahol bajnokok lettek és itt a felnőttben is. Le a kalappal előttük ! 

-pézsé-

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Gratulálok a csapat nagyszerű sikeréhez.Külön kiemelem az utánpótlás-nevelésre épülő szakmai munka fontosságát, amit a sportág iránt elkötelezett Jakab Laci következetesen képvisel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét