Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák három korosztálya lépett pályára bajnoki mérkőzéseken. A felnőttek Budapesten a Semmelweis Sporttelepen a TF vendégeként még mindig nem tudtak 60 percet koncentráltan játszani, így elszenvedték idei ötödik vereségüket. Az ifisták húsz percig erőn felül teljesítettek Óbudán az ÓKSI otthonában, majd a házigazdák papírforma szerint nyertek, a serdülők pedig Gyöngyösön vendégeskedtek, ahol a TF SE Vámosgyörk nem várt vereséggel küldte haza a Cápákat. Eredmények: 

Felnőtt:

TFSE – Ceglédi Kék Cápák 36 – 27 (20 – 12 )

Budapest 60 néző, vezette Örsi, Wenzel

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Kisjuhász Petra 9(6), Herceg Réka 7, Mertlik Mónika 3, Vuletic Suncica 3, Tóth Adrien 2, Tóth Ágnes 2, Halasi Réka 1, Dobos Renáta, Mihály Evelin, Spolmin Roberta, Nagyné Dr Vígh Cintia, Mester Szabó Anett, edző Tóth Norbert

Kiállítás: 14,, ill. 8 perc

Hétméteres: 4/3, ill. 7/6

Az eredmény alakulása: 5.perc 4-4, 13.p.: 9-9, 21.p.: 14-9, 43.p.: 29-19, 56.p.: 34-26

Tóth Norbert edző: – Nem túl vidáman tudok nyilatkozni. Annyi változott az eddigiekhez képest, hogy az első 16-18 percben remekül helyt álltunk, vezettünk is, nem volt semmi probléma, de ezután jött egy kis szakadék, átgázoltak rajtunk egy 5-0-ás és egy 3-0-ás szériában. A második játékrészben ikszes meccset játszottunk, de a első félidei rövidzárlatunk miatt nem tudtunk ki-ki meccset vívni. A házigazdák a mi hibáinkból éltek, azzal nyertek.

 

Ifi:

ÓKSI – Ceglédi Kék Cápák 51 – 23 ( 23 – 11 )

Budapest 40 néző, vezette Bab, Majoros

Cegléd: Törőcsik Fruzsina (kapus), Takács Viktória 11(3), Peszeki Laura 2, Farkas Fruzsina 2, Baricza Viktória 2, Kovács Alíz 2, Fedák Antónia 2, Fehér Natália 1, Balogh Adrien 1, Juhász Adrien,  edző Tóth Norbert

Kiállítás: 2, ill. 2 perc

Hétméteres: 3/2, ill. 3/3

Az eredmény alakulása: 4. perc 2-1, 12.p.: 7-3, 21.p.: 10-10, 29.p.: 21-11, 37.p.: 31-12, 50.p.: 43-19

Tóth Norbert edző: – Egy elég jó erőből álló csapat ellen kellett küzdenünk, de az első húsz percben meglepően jól tudtuk tartani magunkat. Ezután védekezést váltottak a hazaiak, mi megijedtünk, sokat hibáztunk és lerohantak minket. 

 

Serdülő:

TFSE-Vámosgyörk – Ceglédi Kék Cápák 23 – 20 ( 12 – 12 )

Gyöngyös 30 néző, vezette Antalóczy, Kovács

Cegléd: Semetka Gréta, Oláh Anna (kapusok), Peszeki Laura 4(2), Takács Viktória 4(1), Benkő Barbara 3, Imregi Boglárka 3, Kökény Hanna 2(1), Kovács Alíz 2, Fehér Natália 2, Vágány Noémi, Baricza Viktória, Kádár Kata, Takó Emese, Kelemen Réka, edző Ade Sowunmi

Kiállítás. 12, ill. 4 perc

Hétméteres: 8/6, ill. 5/4

Az eredmény alakulása: 9.p.: 5-3, 18:p.: 8-6, 23.p.: 11-12, 29.p.: 15-14, 38.p.: 20-16

Ade Sowunmi edző: – Sajnos megtört a győzelmi sorozatunk. A lányok az öltözőben hagyták a magabiztosságot és a határozott védelmet, így kikaptunk. Nem bíztunk magunkban és nem játszottuk azt, amire egész héten készültünk…

-pézsé-

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét