Megnyerte a hazai pályán rendezett  rangadóját a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, így átvette a második helyet a női kézilabda NB II bajnoki tabelláján szombati ellenfelétől az Inárcs-Örkénytől. Nehéz mérkőzés volt, ahol az igencsak furcsa felfogásban tevékenykedő játékvezető hármas a kispadot sem kímélte a progresszív büntetésektől. A meccs folyamán mindkét csapat vezetett két-három góllal, de a végjáték a Cápáké volt. Összességében nagy csatában győzték le a remek játékosállománnyal rendelkező riválisukat. A sok sérült miatt rövid kispaddal felálló juniorok remekül küzdöttek, közel álltak a bravúrhoz, de végül vereséget szenvedtek.  Jakab László edző:

– A tét nagyon rányomta a bélyegét a mérkőzésre a mi részünkről. Kicsit tele gatyával álltunk fel a pályára és nem volt meg az a tűz, ami megvolt a múlthéten Tápiószelén. Akadozott a gépezet, a védekezésünk sem volt olyan amilyennek lennie kellett volna, nem tudtuk felvenni a ritmust, ezért lagymatag volt az egész. Amikor négy góllal elmentünk, még idegesebbé váltunk, kihagytunk négy ziccert és ahelyett, hogy mi mentünk volna hat-hét góllal, feljöttek ikszre. Gratulálok a csapatnak, mert egy jó ellenfelet győztünk le és külön gratulálok az utolsó 15 percben mutatott küzdenitudás miatt. A sok sérült miatt sok fiatallal állt fel a junior csapat, akikkel nagyon jól helyt álltunk. Gratulálok nekik, remekül küzdenek, egy-két év múlva meg is lesz az eredménye. 

Felnőtt mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Inárcs-Örkény KC 28 – 27 ( 13 – 14 )

Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta(kapusok), Oláh Henrietta 10/5, Prókai Anett 7, Tóth Adrien 5, Dobos Renáta 3, Vígh Cintia 1, Kisjuhász Petra 1, Tóth Ágnes 1, Mihály Evelin, Spolmin Roberta, Német Beáta, Hörömpő Dóra, Györe Lilla

Cegléd, 300 néző, vezette Babity M. ,Balogh Á.

Hétméteres: 6/5, ill. 7/6

Kiállítás: 10, ill. 4 perc

Junior mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Inárcs-Örkény KC 26 – 30 ( 13 – 17 )

Cegléd: Törőcsik Fruzsina, Hornyik Orsolya(kapusok), Fedák Antónia 9/6, Német Beáta 7/3, Petrovics Fruzsina 4, Ványi Flóra 3, Koncsik Ella 2, Peszeki Laura 1, Nagy Aletta ,Veres Anna, Dúzs Szófia, Imregi Blanka, Rajkort Beatrix, Mód Klaudia, Szűcs Noémi

Hétméteres: 10/9, ill. 5/2

Kiállítás: 8, ill. 10 perc

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István korábbi felvétel-

 

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét