Toth Adrienn, Halasi Reka

A tavalyi szezon után, az idei NB II-es verseny sorozatban is ceglédi játékos szerezte a legtöbb gólt  a bajnokságban. Halasi Réka a felnőttek között 186 góllal, míg Tóth Adrienn a junior korosztályban szerzett 202 góllal érdemelte ki a gólkirálynői címet. A Ceglédi Kék Cápák játékosai szerdán vették át jól megérdemelt díjukat, melyet Tomkovics Ákos a Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség Verseny Bizottság Elnöke adott át. Megkérdeztük a királynőket, milyen érzés az NB II-ben is a trónon ülni?

Tóth Adrienn: – Boldog vagyok! Nagyon örülök, hogy a magasabb osztályban is sikerült megnyernünk. Nagyobb feladat volt, mert erősebb a mezőny, de sikerült. 

Halasi Réka: – Hasonlóak az érzéseim nekem is. Értékes, mert ez magasabb osztály, ráadásul, hogy megint mindkettőnknek sikerült, még jobb az egész. 

Titkon megfordult a feletekben a szezon kezdete előtt, hogy újra megszerezzétek a gólkirálynői címet?

Halasi Réka: – Nekem igen. Már az első meccsen kilenc gólt lőttem és őszintén szólva gondoltam rá, hogy meglehet az idén is. Nem nézegettem a góllövő listát, mert nem akartam rajta idegeskedni, de a szezon vége felé mondták a csapat társaim, hogy elöl vagyok és akkor, már többet foglalkoztatott, hogy megtartsam az első helyet. 

Tóth Adrienn:  – Az első meccsek után még nem, de később, amikor minden meccsen sok gólt szereztem, már én is úgy gondoltam, hogy az NB II-ben is lehet esélyem. Nekem is úgy szóltak szezon közben, hogy első vagyok, amit  meg is tudtam tartani.

Mi lesz jövőre? Most már várni fogják tőletek a címet. Igaz Adri már nem fog a juniorban szerepelni, de azért ráhajtotok újra a trónra?

Halasi Réka: – Jövőre második szezonunk lesz az NB II-ben, de nálam nem az lesz a cél, hogy újra gólkirálynő legyek, hanem inkább csapat szinten legyünk sikeresek és előrébb jussunk a 3.-4. helyre. 

Tóth Adrienn: – Én is így gondolom, pláne, hogy “kiöregedtem” a junior korosztályból.

Zárszóként mindkét játékos kiemelte, hogy a csapat és az edzőjük Jakab László nélkül nem lehettek volna újra gólkirálynők.

-pézsé-

Toth Adrienn, Tomkovics Akos, Halasi Reka

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here