Vasárnap megkezdte felsőházi szereplését a Ceglédi Kék Cápák U13 csapata. A leány kézilabda Országos Gyermek Bajnokság Dömsödön megrendezett fordulójában először Budakalásszal, majd Szigetszentmiklóssal játszottak a ceglédi lányok. Sajnos ez nem a Cápák napja volt. Mindkét találkozón voltak szép jelenetek, de összességében sok hibával és pontatlanul kézilabdázva szenvedtek vereségeket, ráadásul két kulcsjátékos is kidőlt a sorból. Egyelőre nem tudni mennyire súlyos a sérülése Koncsik Ellának és Mód Klaudiának, akiknek innen is jobbulást kívánunk! Kisjuhász Petra edző:

– Az első mérkőzésen a vártnál sokkal rosszabbul teljesítettek a lányok. A kezdéssel nem volt baj, de amint elkezdtünk fáradni sorra jöttek a hibák. A második találkozón sokkal felszabadultabban játszottak a csajok a náluk jobb erőket képviselő Szigetszentmiklós csapata ellen. A technikai hibák száma sajnos még magas volt, de azon leszünk és dolgozunk, hogy hétről hétre faragjunk le belőle. Sajnos a két vereség mellett, két játékosom is lesérült. Koncsik Ella bokáját fájlalta, Mód Klaudiának pedig a combjával történt valami, remélem a következő rangadón már számíthatok rajuk.

Eredmények:

Budakalász – Ceglédi Kék Cápák 15 – 10 ( 7 – 6 )

Cegléd: Kopcsa Karolina(kapus), Koncsik Ella 4/1, Mód Klaudia 2/2, Petrovics Fruzsina 2/1, Kazai Fanni 1, Peszeki Laura 1, Varga Nóra, Kovács Alíz, Brindzik Regina, Veres Anna, Farkas Fruzsina, Takács Viktória, Kádár Vera, Baricza Viktória, Simon Anna

Szigetszentmiklós – Ceglédi Kék Cápák 19 – 10 ( 9 – 5 )

Ceglédi gólok: Petrovics Fruzsina 6/4, Mód Klaudia 1, Kazai Fanni 1, Baricza Viktória 1, Takács Viktória 1

-pézsé-

U13 Domsodon

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét