A női kézilabda NB II. 7. fordulójában szombaton Pázmándon lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata, akik öt veretlen forduló után egy gólos vereséget szenvedtek. A serdülők nyerni tudtak ugyanitt, az ifisták pedig a kiváló második félidei játékukkal a Dunaújvárost győzték le Abonyban.

Eredmények:

Felnőtt mérkőzés:

Gárdony-Pázmánd NKK U22 – Ceglédi Kék Cápák 22 – 21 ( 10 – 7 )

Pázmánd, zártkapus mérkőzés, vezette Bazsó, Kertész

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Csábi Zsuzsanna 5, Jónás Alexandra 4, Dobos Renáta 3,  Pocsai-Halasi Réka 3, Farkas Szimonetta 3, Vuletic Suncica 2, Tátrai Renáta 1, Tóth Adrien, Török Melinda, Kovács Alíz, edző Jakab László

Hétméteres: 5/3, ill. 0/0

Kiállítás: 4 ,ill. 6 perc

Jakab László: – Ma kijött belőlünk a rutintalanság. Nagyon jó volt a védekezésünk, de elöl rengeteg ziccert hibáztunk, szám szerint tizenegyet. Az ellenfelünk héttel is vezetett, amikor védekezést váltottunk, visszajöttünk a meccsbe, de a szerencse sem pártolt mellénk és a döntetlent sem tudtuk kiharcolni. Ennyi ziccert nem lehet büntetlenül kihagyni, ez a koncentráltság hiányát mutatja. Kevesebbet tudunk edzeni a szükségesnél, de mégis reménykedem benne, hogy át tudjuk lépni a saját árnyékunkat, mert ha ennyit hibázunk, akkor mindenkivel küszködni fogunk.

Ifjúsági mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Dunaújvárosi AC   39 – 38 ( 15 – 24 )

Abony, 50 néző, vezette Forgács, Vig

Cegléd: Kovács Alíz 1, Simon Anna (kapusok), Jónás Alexandra 12(6), Peszeki Laura 9, Farkas Szimonetta 7, Farkas Fruzsina 4, Kiss Vivien 4, Baricza Viktória 2, Benkő Barbara, Pintér Zsófia, edző Almási László

Hétméteres: 7/6, ill. 4/4

Kiállítás: 6, ill. 10 perc

Almási László: – Az első félidőben nyújtott játékkal nem voltam elégedett. Nem pörögtek fel a lányok, a védekezésünk nem működött, hiányoztak a faultok. Támadásban is dekoncentráltak voltunk, távol a faltól, egyhelyben kézilabdáztunk. Így nem lehet! A szünetben a hosszas fejtágítás és bíztatás sikeresnek bizonyult. A második játékrészben sikerült feljavulnunk védekezésben, pontosabban, lendületesebben támadtunk. Egységesen, harcosan küzdöttek a lányok az utolsó másodpercekig, és 59:58-nál Farkas Fruzsi belőtte a győztes gólt! Ekkor vezettünk először a mérkőzésen. Óriási gratulálció illeti a lányokat, 9gólos hátrányból tudták megnyerni a találkozót! A második félidei játékot kell tovább vinnünk!! Ez a szív diadala volt! Le a kalappal.

Serdülő mérkőzés:

Gárdony-Pázmánd NKK – Ceglédi Kék Cápák 20 – 27 ( 12 – 12 )

Pázmánd, zártkapus mérkőzés, vezette Hlusek, Pergel

Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Peszeki Laura 11(4), Farkas Fruzsina 5, Kádár Kata 4, Pintér Zsófia 3(1), Pető Luca 2, Orlov Katinka 1, Berényi Norina 1, Csombai Mirella, Horváth Evelin, Tóth Fruzsina, Kapusi Annamária, edző Almási László

Hétméteres: 4/2, ill. 7/5

Kiállítás:2, ill. 10 perc

Almási László: – Korai mérkőzés volt, talán ennek is tudható be a kicsit álmoskás kezdés. Az ellenfelünk remekül használta ki a hibáinkat. Ezután a lányok magukra találtak és átvették a mérkőzés irányítását. Örülök, hogy mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, amivel éltek is a lányok! Gratulálok, megérdemelt győzelem volt!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét