A női kézilabda NB II utolsó előtti fordulójában ismét Dunaújvárosba utaznak a Ceglédi Kék Cápák. 10-én vasárnap 11:00 órakor a Dunaújvárosi AC fogadja a Cápákat. Különleges csoport ez az NB II-ben, ugyanis a Dunaferr egykori nevelő munkájának köszönhetően három dunaújvárosi csapattal kell megküzdeni. Az eddigi öt újváros elleni mérkőzésből négyet megnyertek a Cápák, akik szeretnék behúzni az ötödik győzelmet is ebben a külön versenyben. Jakab László edző nyilatkozata:

– A csarnokunk elfoglaltsága miatt csak két edzéssel tudunk nekivágni a vasárnapi mérkőzésnek, ráadásul az érettségizőink még ezeken sem tudtak rendesen résztvenni. Nyerni megyünk a DAC-hoz, hogy a jövőheti hazai zárófordulóban az ötödik helyért küzdhessünk majd. A lányok is ugyanígy gondolják és ezen a két mérkőzésen feledtetjük majd a múltheti vereségünket.

-pézsé-

Jakab Laszlo

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét