A női kézilabda NB II. 10 fordulójában Budapesten a TFSE vendégeként lépett pályára szombaton a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. A védekezés két alap pillére nélkül felálló Cegléd mindkét félidőben 20 gólt kapott a nagy tempójú találkozón, ráadásul sok hibával játszottak elöl is. A bajnoki dobogóra visszalépő ifisták a DAC-hoz látogattak, ahol a 90! gólos meccsen négy gólos hátrányból felállva 31-14-re nyerték a második félidőt és így a meccset is. A serdülők szintén a DAC vendégeként könnyed győzelmet szereztek és elfoglalták a dobogó harmadik fokát. Az U14 Inárcson veszített két mérkőzést, az U12 pedig Abonyban tudott menteni egy pontot.
Eredmények
Felnőtt mérkőzés
TFSE – Ceglédi Kék Cápák 40 – 27 ( 20 – 12 )
Budapest, Semmelweis Egyetem 20 néző, vezette Illing, Viczkó
Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Árvai laura 9, Nagy Enikő 5(3), Orján Viktória 4, Tóth Zsófia 2, Vuletity Szuncsica 2, Török melinda 2, Imregi Blanka 2, Csábi Zsuzsanna 1, Laczkó Gréti, Pál Regina ,edző Tóth Norbert
Hétméteresek. 5/5, ill .3/3
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Tóth Norbert: – Nehéz bármit is mondani erről a mérkőzésről, hiszen nem első alkalom, hogy ennyire gyengén szerepeltünk a bajnokság során. Nyilván egy erősebb csapathoz látogattunk el, viszont rendre a mi hibáinkból élve, használta ki a TF csapata a helyzeteit. Amit mi kihagytunk, vagy el sem jutottunk a kapuig, azt ők rendre kihasználták. Magunkat vertük meg ismét. Ha nem lesz a fejekben rendezve minden, sok sikert nem fogunk tudni elérni! Rettentően csalódott vagyok.
Ifjúsági mérkőzés
Dunaújvárosi AC – Ceglédi Kék Cápák 38 – 52 ( 24 – 21 )
Rácalmás 30 néző, vezette Fazekes, Pergel
Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Peszeki Laura 11(2), Imbre Anna 8, Kiss Vivien 8, Kádár Kata 6, Ferenczi Lili 6(2), Pintér Zsófia 5, Pesti Gréta 5(2), Pető Blanka 2, Simon Anna 1(1), Kapusi Anna, Józsa Luca, Kaposvári Vanda, Fekete Alexandra, edző Ade Sowunmi
Hétméteresek. 16/10, ill .7/7
Kiállítás: 12, ill. .6 perc
Az eredmény alakulása: 5. perc 3-3, 12. p.: 7-6, 22.p.: 15-12, 28.p.: 22-18, 34.p.: 24-24, 43.p.: 30-31, 49.p.: 30-39, 58.p.: 35-48
Ade Sowunmi: – Nagyon nehezen sikerült a lányoknak megtalálni a megoldást az ellenfél ellen. A védekezés nem úgy ment de ma a serdülők tudtak segíteni és beállásukkal sikerült átvenni a vezetést, így mindenki tudott pihenni és újult erővel visszatérni majd győzelemre vezetni a csapatot. Nagyon ügyesek voltak és a legjobb, hogy élvezeték a játékot. A mérkőzés végén annyit tudtam mondani KÖSZÖNÖM, hálás vagyok hogy részese lehettem a mai meccsnek. Az ahogy a “kicsik” és “nagyok” együtt oldották meg a feladatot az a legjobb dolog amit egy edző láthat!
Serdülő mérkőzés
DAC – Ceglédi Kék Cápák 15 – 41 ( 12 – 18 )
Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Ferenczi Lili 11(2), Pesti Gréta 8(1), Fekete Alexandra 6, Kaposvári Vanda 6, Imbre Anna 4(1), Kapusi Anna 3(1), Józsa Luca 2, Kövecses Judit 1, edző Ade Sowunmi
Hétméterese: 5/2 ,ill. 5/5
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Ade Sowunmi: – Megint 10 perc kellett mire a lányok belemelegedtek a meccsbe. A győzelem alapja egy jó kapus és mi így nagy fölénnyel indultunk, mert Gréta ma a régi formáját hozta, hihetetlen védéseket mutatott be. Ma mindenki nagyon akart. Olyan jó volt látni, ahogy megcsinálták amit kértem. Lejátszották a figurákat, szebbnél szebb egyéni megoldásokkal, kiváló kapusteljesítménnyel sikert sikerre halmoztak és büszkén hagyták el a pályát. Nagyon büszke vagyok a lányok mai hozzáállásához és az az öröm ami ma az arcukon volt meccs végén az mindent megért!
U14 mérkőzések
Gyáli BKSE – Ceglédi Kék Cápák 21 – 12 ( 12 – 4 )
Inárcs, 50 néző, vezette Bátori, Debreczeni
Cegléd: Kocsis Anna (kapus), Répás Zselyke 3, Bartus Júlia 3(2), Bujdosó Lara 2, Virág Hanna 2, Meleg Krisztina 1, Kocsis Kata 1, Pálfi Renáta, Pintér Léna, Sárközi Zita, Sági Hanna, Kozák Amanda, Cseh Panna, edző Csábi Zsuzsanna
Hétméteresek. 1/1, ill. 6/2
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Erzsébeti SMTK – Ceglédi Kék Cápák 18 – 17 ( 10 – 9 )
Ceglédi gólok: Bartus Júlia 5(1), Pintér Léna 4, Virág Hanna 3(1), Kocsis Kata 2(1), Kozák Amanda 2, Meleg Krisztina 1
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/3
Kiállítások: 14, ill. 14 perc
Csábi Zsuzsanna: – Ha visszatekintünk az eddigi eredményekre ( 2 gólos vereség Gyáltól, 6 gólos győzelem az Erzsébet SMTK ellen) ismételten olyan mérkőzéseket hagytunk pont nélkül, ahol győztesként is elhagyhattuk volna a pályát. Még mindig nem hisszük el magunkról, hogy nyerni tudunk ki-ki meccsen is. Hiába az edzői utasítás, ha nyeretlen kétévesekként rohanunk, amelyből hibázunk, és pont a kértek ellenkezője történik. Ki nem kényszerített hibák tömkelege jellemezte mindkét mérkőzést. Jól fog jönni ez a szünet, rendbe kell tenni a fejeket…
U12 mérkőzések:
Ebben a korosztályban a szövetség hivatalosan csak a félidei és a végeredményeket rögzíti.
Ceglédi Kék Cápák – Alföldi farkasok 13 – 13 ( 5 – 5 )
Ceglédi Kék Cápák – Szeghalmi NKC 16 – 29 ( 6 – 14 )
Abony, 70 néző, vezette Bugyi M., Mezei F.
Cegléd: Molnár Enikő(kapus), Jankovics Hanna, Bartalos Jázmin, Juricza Kinga, Manczák Mirjam, Üllei-Zakar Anna, Temesváry Fédra, Baráth Eszter Bíborka, Stummer Róza Anna, Szabó Eszter Gyöngyi, Mohácsi Tímea, edző Csík Henriette
Csík Henriette: – A nap kezdő meccsét az Alföldi Farkasokkal vívtuk óriási csatában. A jó kezdés után sikerült néhány gólos vezetést elérni, de a sorozatos technikai hibák eredményeként magunkra húztuk az ellenfelet. A második félidőben sajnos át is vették a vezetést, de a mérkőzést sikerült döntetlenre menteni. Második mérkőzésünket is gyors és pörgős ellenféllel szemben játszottuk. A technikai hibák itt is jelentős mértékben mutatkoztak, sajnos ez az eredményen is meglátszott. Az utolsó 10 percre sikerült magunkra találni és csökkenteni a különbséget. Összességében a lányok hajtottak és kihozták magukból az adott napi maximális teljesítményüket. Ki kell emelni a kapuban védő Molnár Enikő teljesítményét, aki számtalan ziccert fogott mindkét mérkőzésen, a két meccs alapján Manczák Mirjam, Jankovics Hanna küzdelmét a jobb eredményért, illetve Üllei-Zakar Anna kimagasló védekezését.
