Leány Serdülő

A Ceglédi Kék Cápák öt korosztálya lépett pályára bajnoki mérkőzéseken az elmúlt héten. A felnőttek ezúttal Kecskeméten nyertek sok gólt szerezve, az ifisták Szolnokon diadalmaskodtak, a serdülők Tiszakécskén szereztek két könnyed pontot, az U12-es csapat a BVSC csarnokban futott bele egy nem várt vereségbe, az U9-es gyerekek pedig Dunaharasztiban játszottak két meccset. Eredmények:
Az  elmúlt héten a felnőtt, az ifi és a serdülő Cápák itthon léptek pályára bajnoki mérkőzéseken.  Elképesztő gól mennyisséggel zárultak a meccsek, összesen 212 találat született a három találkozón. A felnőtt csapatnak 40 gólra volt szüksége a Szigetszentmiklós legyőzésére, az ifistáknak pedig nem volt elég a 38 találat a győzelemhez. Mindkét mérkőzésen keményen küzdöttek a lányok, ami...
Igazi próbatétel volt az elmúlt hétvége a Ceglédi Kék Cápák Sportegyesület számára, hiszen hat korosztály csapata kilenc mérkőzést játszott idegenben. A felnőttek Pázmándon léptek pályára, ahol sok hibával játszva kaptak ki. Az ifi csapat szintén Pázmándra utazott és végig vezetve nyert . Az eddig még pontot sem veszítő serdülők is Pázmándon játszottak, ahol meglepetés vereséget szenvedtek. Az...
A III. osztályú leány serdülő kézilabda bajnokság 13. fordulójának hétközi mérkőzésén a 3. helyezett Szigetszentmiklóst fogadta a listavezető Ceglédi Kék Cápák korosztályos csapata. A Cegléd nyert, megerősítve ezzel első helyét és hat pontra növelve a két gárda közötti különbséget. Ceglédi Kék Cápák – Szigetszentmiklós NKSE 29 – 27 ( 17 – 10 )
Megkezdődött a női kézilabda NB II. tavaszi mérkőzés sorozata. A rajtnál a Ceglédi Kék Cápák négy korosztálya is pályára lépett.  A felnőttek és az ifisták szombaton Tökölön mérkőztek meg a helyi csapattal, ahol mindkét találkozó játékát  rengeteg hiba jellemezte, ráadásul a játékvezetők is idény eleji formát hoztak, ami miatt mindkét Cápa korosztály  felőrlődött mentálisan és ez sosem hoz sikert. A felnőttek két gólos...
A serdülő leány III. oszt kézilabda bajnokság első helyén telelhet a Ceglédi Kék Cápák korosztályos csapata. Szerda este itthon játszották idei utolsó bajnoki mérkőzésüket és mivel az Abonyt is sikerült legyőzni, megtartották veretlenségüket, sőt még pontot sem veszítettek a 11 forduló során. Ceglédi Kék Cápák – Abonyi KC 28 – 19 ( 11 –...
A Ceglédi Kék Cápák kézilabda csapatai közül öt korosztály is bajnoki mérkőzést játszott az elmúlt héten. Az NB II-ben versenyző felnőttek Érden nyertek, míg ugyanott kikaptak az ifisták, a serdülők Simontornyán is megőrizték őszi veretlenségüket, az U14 mindkét meccsét behúzta Jászberényben, az U12 pedig kikapott a Plertől, majd legyőzték a házigazda Kunszentmiklóst. Felnőtt mérkőzés
A serdülő leány kézilabda bajnokság III. osztályának 9. fordulójában az eddig még pontot sem veszítő két csapat, a Ceglédi Kék Cápák és a Kecskeméti Sportiskola mérkőzött meg szerda este a Gál józsef Sportcsarnokban. A két gárda első negyedórai kiegyensúlyozott játéka után 8-8-ról 15-9-re elléptek a Cápák és a hat gólos előnyből négyet meg is tudtak tartani a...
A női kézilabda NB II.  8. fordulójában Budapesten az ÓKSI otthonában lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. A sok hibával játszó Cegléd nyerni tudott a szombat délelőtti mérkőzésen és remélhetőleg újra elindulnak felfelé. Az utánpótlás csapatok közül most csak a serdülők győzedelmeskedtek. Ők Érden egy 40-11-es győzelemmel hangolódtak a szerdai hazai Kecskemét elleni rangadóra, amikor...
Az NB II.-es női kézilabda bajnokság 7. fordulójában a felnőttek mellett az ifi és a serdülő csapatok léptek pályára. Mindhárom találkozónak a Gál József Sportcsarnok adott otthont és mindegyik meccs küzdelmes félidőket hozott. Szerdán a serdülők a Dunaújvárosi KKA-t fogadták és győzték le, megőrizve eddigi száz százalékos teljesítményüket. Vasárnap az ifisták az Abonnyal mérkőztek meg. A döntetlennel...

Támogatóink